Az van, hogy lassan melegszik be ez a konyha itt, a messzi nem is olyan északon. Többen apró utalásokat tettek arra, hogy szívesen látnának már recepteket. Persze, lesznek ételek is. Merthogy mi lenne velem főzés és sütés nélkül, ugye. Csakhogy itt még olyan állapotok vannak, amik nem alkalmasak sem a fotózásra, sem a publikus főzésre.

Szokások, megszokások:

Újabban nagyon sok francia vándorol ki Kanadába, és a legtöbb kritika azért éri őket, amiért nem tudják elengedni az étkezési beidegződéseiket. Szeretnének egy szerintük jobb országban élni, ahol több a lehetőség számukra, de nem akarnak lemondani az illatos sajtokról, a bagettről és a jó borról.

Én teljesen megértem őket, nekem is nehezemre esik feldolgozni, hogy nem ehetem a Pékműhely fenomenális rozskenyerét, vagy hogy igazán jó vörösbor elérhető áron ugyan van, de meg kell találni. Az ember akár Európán belül költözve is újra kell értelmezze az ételeket és az azokhoz fűződő elvárásokat. Mi ráadásul kontinenst is váltottunk. El kell engedni az elvárásokat, és időbe telik, míg felépül a rendszer. A szokásainkon én nem szeretnék változtatni, de mindent tényleg az alapoktól kell felépíteni – nincs igazán finom kenyér, de van finom bagel, a kávé még mindig vacak, akárhol is iszom, a liszt furcsa dolgokat művel, a vaj, ha nem figyelek, sós, a tejföl nem csak tejet látott, de van kefir féleség, ami nagyon finom. Egyszóval még a főzésnek nekilátni is kihívás, hiszen az alapanyagokat kell megszerezni előbb. Most, így egy hónap távlatából azért már körvonalazódik a táj, de még vannak hiányosságok.

A konyha:

Még nem az igazi, valami hiányzik. Még nem az én konyhám. Aki igazán szeret főzni, sütni, az biztosan érti, miről beszélek. Mindenhol lehet alkotni, de a legjobb, ha a sajátod a tér, magadénak érzed és biztonsággal mozogsz benne. Ez nekem még alakulóban van, ezért még csak alap szinten főzök benne, és nem sütök. Ráadásul a felszerelés sem az igazi még. De már velünk van Gigi, és ha már eléggé kiismertem, jöhet az első sütemény.

gigi
Gigi, aki sokkal menőbbnek látszik amúgy, mint amilyen, még ezen a rossz telefonos képen is, de nagyon kedvesen közreműködik eddig.

A források:

A liszt forrásom megvan, ez már egy lépés előre, méghozzá az egyik legfontosabb lépés. Az még hagyján, hogy a mezei bolti liszt nem pusztán lisztből áll, a baj inkább azzal van, hogy teljesen máshogy működik a sima finomliszt, mint az, amiben nincs semmi hozzáadott vitamin. Itt ugyanis majdnem mindenben van hozzáadott vitamin. Miután a palacsinta háromszorosára nőtt  térfogatnövelő nélkül, és a nokedli is gigantikus méreteket öltött a lábosban, nagyon gyorsan alternatív liszt-források után kellett néznem. Szerencsére van olyan malom, ami nagyobb áruházakba is szállít nagyobb kiszerelésben is, akinek van zabpelyhe, ami nem apróra van törve és nem expressz zabkására való, hanem szép, egész szemekből készült. A piacon pedig szombaton felfedeztem egy standot, ahol lehet bolti áron két kilós tönkölybúza lisztet kapni, van kenyér liszt és süteményliszt is. Szóval meg vagyunk mentve.

A húsoknál felemás a helyzet – a jó hús drága, de a hal nem drágább a húsnál, sőt, van, hogy olcsóbb, sokszor helyi, és ebből adódóan friss. Ezen a fronton még van kutatni valóm. Itt nincs Európai Unió – amit ugyan lehet szidni, de ad egy biztonságot, nagyjából lehet tudni, mi nem kerül az ételbe. Ez a biztonság Kanadában nincs meg, illetve nagyon sokat kell érte fizetni. Kanadában a lobbinak köszönhetően nem ment át az a törvényjavaslat, ami kötelezővé tette volna a génmanipulált élelmiszereknél a jelölést. Sőt, itt dobják piacra az első génmanipulált lazacot, és nem olyan biztos, hogy pontosan lehet majd tudni, mikor esszük azt, és mikor nem. Így biztosra kell menni, és ez a biztonság drága. Ugyanígy, nagyon jól működik a Monsanto-féle lobbi, így a növényeknél is jobban szeretem a vegyszermentest vásárolni. Ami szintén sok pénzbe kerül.

Ráadásul nincs balatoni kiskert mandulafával és diófával, így ezeket is boltban kell venni, ami nem a legolcsóbb. Minden olajos mag drága, de legalább elérhetőek. És a vörös áfonyára az asztalt gyümölcsök között errefelé bizton számíthatok.

Van egy csoda klassz kis piac a híd másik oldalán, amivel csak az a bibi, hogy télen zárva van. A kosárszállítók is szezonálisan működnek. Lássuk be, hiába nem vagyunk Budapestnél északabbra, itt a tél az igazi még mindig, decembertől márciusig nem sok minden terem. Hogy pontosan hogy fogjuk azt az időszakot átvészelni, azt nem tudom még, de van durván másfél hónapom a piac zárásig, addigra rá kell jönnöm.

Azért van sok piac, sok farm, sok kistermelő, akik igyekeznek a kedvére tenni a klientúrának. És ez a klientúra nem akar a nagy bevásárlóközpontokban felpakolni, jobban szereti, ha ismeri azt, aki megtermeli az ennivalóját. Ilyenek vagyunk mi is, otthon is zöldségkosaras rendszerben vásároltunk alapvetően. Remélem hamarosan itt is feláll a kis rendszerünk, meglesznek a szokásaink. És akkor biztosan beindul a konyhám is.

konyha 1
Mumin, cseresznyepaprika, petrezselyem, egy kis ovis emlék, dédnagymama kávédarálója – mi kell még?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s