Amint már említettem, az egész Kaland akkor kezdett leginkább formálódni a fejünkben, amikor elkezdtünk iskolát keresni a nagyobbik lánykánknak. Ez még tavaly volt. Nagyon jó helyen volt az oviban, mindenben mindig számíthatott az óvónőjére, akiben bízik és akit szeret, és nagyon megkönnyebbültünk, mikor mindenki azt javasolta, hogy halasszuk ezt az iskolába menést egy évig még. És ekkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy pont itt az ideje egy kis levegőváltozásnak, menjünk el kis időre innen.

Lehet csűrni-csavarni, de nem érdemes: a mai magyar iskolákba én most nem szeretném beadni a gyereket. Az alapítványi iskolák száma szerencsére nő, ám nekünk nincs egy sem annyira közel, hogy ne kelljen nagyon korán kelni majd reggel, és ne menne rá napi 2 óra az odajutással és hazaérkezéssel, ami nagyon fárasztó lenne még ilyen kicsinek. És az ovi kérdés sem egyszerű, hiszen a kisebbik most menne oviba, és máshova nem adnám be jó szívvel, csak ugyanabba a csoportba, ahova a testvére jár. Tehát a költözés más kerületbe is nehezünkre esett volna. És adódott ez a lehetőség, gondoltuk, ki is használjuk.

Azt még mindig  nem tudom pontosan, hogy mi kell ahhoz, hogy majd innen hivatalosan kivegyem a gyereket, viszont az egy telefonhívás során kiderült, hogy mi kell ahhoz, hogy Kanadában iskolába járhasson. Francia emberünk a minap ugyanis fogta a telefont, tárcsázott egy számot, amit azonnal felvettek, és kedvesen, hatékonyan elmondták, mire van szükség.

Címre, például. Amíg nincs lakás, nincs iskola. Ugyanis a körzetes suliba kell majd beíratni. Ha ez megvan, akkor fogjuk magunkat, bebattyogunk az adott iskolába, bevisszük az útlevelét – lehetőleg a franciát, mert nagy szerencsénkre Québec és Franciaország között van egy rakás egyezmény, ami miatt pont ennyi elég is. Aztán kell még a születési anyakönyvi kivonat, ami megint csak nem gond, mert a magyar papír háromnyelvű, minden ott van angolul és franciául. Tehát ezért sem kell külön kört futnunk. Kérnek még két tanús papírt arról, hogy van lakcímünk (nem bejelentkezni kell), és még egy munkavállalási engedély is kell, az meg hamarosan meglesz.

És ennyi. Kaptunk még egy nevet is, van erre kirendelve egy néni, akihez bármikor fordulhatunk.

Mivel pedig a Kislányka beszél franciául valamennyire, teljesen jól megérteti magát cuki magyar akcentussal, ezért még az sem biztos, hogy felzárkóztató osztályba kell járnia. (Pedig szinte minden iskolában van az újonnan érkezőknek osztály, hogy a nyelvi hiányosságokat be tudják hozni.) És még az sem okoz gondot, hogy az ottani számítások szerint második osztályba kell mennie. Nem kell igazolás, közjegyző, fityfene, csak annyit kell mondanunk beiratkozáskor, hogy a gyerek elsős lesz.

Most azon gondolkodom,  mennyire ciki vajon az, hogy abból indulok ki, hogy ha ezt itthon, vagy akár a franciáknál hallanám, akkor azért még betankolnék extra mennyiségű hivatalos papírt mindenről, ami elvileg nem is kell. És azért tanakodom a kisördöggel, hogy  szerezzek-e mégis egy igazolást erről is, arról is, tudja a fene… 😉

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s