Budapest, te csodás

Vannak ennek az egész külföldre költözésnek nehéz részei. Illetve szerintem csak nehéz részei vannak, egyáltalán nem egy könnyű folyamat, legfeljebb a pozitívabb nehézségek közé tartozik egy része. Például reménykedve nézünk az elé, hogy a világ 75. legboldogabb országából (hú, feljebb jöttünk, hasítunk) elköltözhetünk pár évre a világ 7. (!!!) legboldogabb országába (bakker, visszaestek egy helyezést…). Tíz óra repülőút és fél év idegzsába, és ugrunk 68 helyet.

De a sok ügyintézés mellé még vannak más, kisebb-nagyobb “nehéz részek”. Például az, hogy én egy budapesti lány vagyok. És én, sokakkal ellentétben, nagyon szeretem ezt a várost. Ezért aztán nehezemre esik elképzelni hosszú távon az életemet Európán kívül egy kisvárosban. Ennek semmi köze a mű-európai értékrendhez, amiről annyi szó esett az elmúlt pár évben, vagy a sznob budapestiséghez, azokhoz kevés közöm van. Na jó, ha a sznobság az, hogy szeretem a minőségi kávét, a jó művészmozit, a klassz helyeket, ahol finom kézműves söröket lehet inni, és pestiesen beszélek, mert – meglepetés! – budapesti vagyok, akkor mégis vállalom a sznob budapestiséget, és cseppet sem szégyellem.

De nagyon szeretem azt, ami számomra Európa, nagyon szeretem, hogy egy ilyen kis helyen, mint ez a kontinens, ennyi fajta ember, kultúra, gasztronómia, éghajlat, földrajzi forma, ország létezik, és néha még békésen szeretni is tudják egymást.

És szeretem, hogy egy ekkora városban ennyi minden van, ilyen csodás épületek, utcák, rengeteg lehetőség, hogy mindenki a saját szájíze szerint szórakozzon, egyen, igyon, pihenjen.

Bár nagy divat megint utálni ezt a várost, alapvetően nincs vele semmi baj. De az is igaz, hogy a minap, mikor bementem a belváros mélyére, amikor nem ültem végül fel a 3-as metróra mert megint nem ment, vagy amikor a negyed órás út szombat reggel negyven perces lett, olyan jól haladt a forgalom a sok autótól (mit keres ennyi kocsi, egy-egy emberrel mindegyikben,  szombat reggel a belvárosban????), akkor azt is ki tudtam magamban mondani, hogy jót fog tenni ez az elválás. Kicsit el kell távolodni, el kell hagyni ahhoz, hogy majd később újra ugyanúgy tudjam szeretni, mint eddig. Most kicsit már fárasztó, kicsit már sok, kicsit már terhes ez a nagy szerelem köztünk.

Egyszóval arra jutottam, hogy talán tudom majd élvezni a nem-európai kisvárosi létet is.