Tél

Az iskolán kívül a legtöbben a télről érdeklődnek, mikor beszélgetünk. Mi tagadás, Kanada híres a teleiről. Volt már hó idén, de az így visszatekintve csak arra volt jó, hogy azt higgyük, menni fog ez lazán, ahogy otthon.

Mikor én gyerek voltam, emlékeim szerint, voltak még elég rendes telek. A mínuszhúsz nem csak egy fura, ritkán látott szám volt, volt hó, konkrétan emlékszem fehér Karácsonyokra. Persze az is lehet, hogy csak összefolynak az emlékek, és nem is Karácsonykor volt hó, nem is szánkóztunk annyit, csak a pár napos hó olyan lett, mint a szobák nagysága és a távolságok, nagyobbnak és többnek tűnik, mint amilyen valójában volt, mert kicsik voltunk még.

Az azért biztos, hogy az irhabundát még örököltük, mindenkinek volt valamire való sapkája és kesztyűje télre, és a szánkó alapfelszerelés volt. Ez manapság már nincs így. Sajnos. Én ugyanis mindig is az az ember voltam, aki a négy évszakot értékelte és szerette, így a telet is a maga teljes valójában tudta értékelni. Persze lehet, hogy amikor kisbabaként a cserépkályhás és kerti budis házban laktunk Budatétényben, akkor ez nem így volt, de kisbaba voltam, és nem emlékszem. És az is igaz, hogy a Hegyről lemenni és feljönni kevéssé volt vidám a valódi teleken, mint szánkózni a kis utcákba Budatétényben.

Mindenesetre itt beléphettünk egy másik dimenzióba. Mikor megérkeztünk, és elmentünk ovi-féleséget keresni a Kiskisasszonynak, a Franc gyanútlanul megkérdezte a lányt, aki az ovit vezeti, hogy télen is kinn maradnak-e a kerti játékok és jöhetnek-e játszani a hóba a gyerekek majd. A lány nevetett egyet, majd elmagyarázta, hogy amíg nálunk esetleg van egy adag térdig érő hó, addig itt idővel egy méteres lesz a hó, ami felhalmozódik a kertben, és a fene sem fogja eltakarítani. Ha szerencsénk van, akkor nem egyetlen hóvihar teszi le azt az egy méter havat, akkor legalább esélyünk van a fontosabb útvonalakat hómentesíteni a ház körül.

Időközben eltelt az ősz. A november néha 5 fokos volt, néha -15 fokos. Mostanra megszoktuk annyira a hideget, hogy a 0 fokot melegnek tituláljuk. Ha nincs szél, akkor egészen jól tűrjük a -10 fokot is. Mindenkinek lett helyi télikabátja, azért itt van a kisbunda is, amit már én is örököltem, és most a nagyobbikra jó. Hótaposónk is van, a gyerekek -32 fokik bírják benne a cég szerint.

Most viszont megjött az első téli vihar. Úgy kezdődött, hogy volt egy első téli vihar New England vidékén, aminek mi nagy jóindulattal az északi és keleti végén vagyunk. Ha nagy a vihar, eljut idáig belőle is valami, ha nem, akkor nem érezzük, de innen egy órányira már látni a nyomait. Ebből egy kevés havat kaptunk csak, tényleg kellemes volt, éppen élvezhető, de nem zavaró. Aztán egyszer csak bejelentették, hogy másnap jön az a vihar, ami a Nagy Tavak felől érkezik majd és pontosan telibe fogja kapni a mi környékünket.

Kicsit úgy vártuk ezt a havazást, mint a kisgyerek a Karácsonyt. Tudjuk milyen az, de mégis várjuk. Az iskolát kinyitották, a Francot rábeszéltem, hogy hozza el a Kiskisasszonyt az oviból korábban, hogy  ne nekem kelljen az elemekkel és a gyerekekkel egyszerre küzdenem délután, amikorra a leghidegebb szelet és legtöbb havat ígérték. Még gyorsan elmentünk a bankba az oviból hazafelé, amikor nagyjából felmértük, hogy is zajlik a hóeltakarítás (érdekesen), és milyen porhavon süvítő szélben haladni hegyről lefele (kicsit kacskaringósan). Aztán bekuckózva néztük a havazást, ami nem és nem akar még most sem elállni. A Nagykisasszonyért azért elballagtunk az iskolába, bár az én bokám négyszer bicsaklott ki – a havat a járdáról az útra és a kertekre tolták, közben az úton a nagy kotró a járdára, és nem lehetett tudni, hol a járda széle, persze én mindig oda léptem, fáj is rendesen a bokám. Néha a Kicsilány is félig-meddig eltűnt valamelyik félretolt kupacban. (Erről külön értekezést lehet írni, hogy takarítanak itt havat, hányan, mivel, milyen technikával és vajon milyen logikával.) Még sportolni is kedvem támadt, éppen alábbhagyott valamicskét a szél is egy fél órányit, havat lapátoltunk. Komoly sport ez kérem, én kitartottam, de csak azért, hogy holnap ne kelljen az egészet egyszerre elhányni az előkertre.

Azt gondolná az ember, hogy ez itt alapdolog, hogy van néhány hóvihar, a buszok biztosan mennek rendesen (vagy igen, vagy nem), mindenki profi módon vezet a havon, letaposott havon és jégen (á, dehogy), és nagyon profin takarítják a havat (attól függ, mit nevezünk profinak). Az biztos, hogy nagy eséllyel ez a hó nem fog ráfagyni az útra tavaszig, mert nem fog egyhamar olvadni, ha minden igaz, most elég sokáig nem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.Ez megnyugtató, a havon szívesebben török előre, mint a jégen, nincs folyton halálfélelmem.

Azt is felfedeztem, hogy igenis tud -10 körül esni a hó. Nem vagyok biztos a pontos elméletben, de nekem régebben valaki váltig állította, hogy ez már annyira hideg, hogy a hó nem esik ilyenkor. Persze ez egy hóvihar volt, nem csak sima havazás. És most majd jön a tiszta, napos idő, a mínuszhúsz, akkor már tuti nem lesz hóesés. Vagy kitudja 🙂