Tudom, tudom, még csak február van, én meg már jövök itt a tavasszal. És azt is tudom, hogy ebben az országban még nagyobb balgaság elhamarkodottan elkezdeni tavaszi levegőről áradozni, mint Magyarországon – ahol megtették ezt barátaim pár hete, most meg hullik a hó.
Na de akkor is, álmodozni lehet. Ugyanis most úgy látom a helyzetet, hogy az a tavasz, amit én annak nevezek, puszta álom. Még csak nem is arról van szó, hogy “hol van az még”, hanem arról, hogy elnézve most a tájat azt gondolom, hogy a tavasz itt minden bizonnyal a legrondább évszak. Azon kívül, hogy nem is létezik talán.
Pontosan tisztában vagyok vele, hogy március hónap az egyik legviharosabb hónap. Azzal is, hogy az egyik helyi indián törzs 13 szakaszra osztotta az évet, a téli időszakra 4 “hónap” jutott, és ebből az utolsó volt az, amiben a nagy viharok jöttek. Az a tény, hogy ma egész nap esik az eső, és gyakorlatilag a járda helyén és a fél úttesten egy patak keletkezett, igen csak becsapós. És rendkívül randa minden. Te tényleg. Abban a pillanatban, hogy kicsit is melegszik az idő – értsd, nulla fok közelébe kerül a hőmérő higanyszála- elkezd minden kosz, szállópor és miegyéb kicsapódni a csodás fehér hóra. Főleg azért, mert mikor ilyen meleg van, akkor általában felhős is az ég, és a helyi viszonyok között nagy a légszennyezettség. Cserébe viszont végre minden kocsi tiszta.
A kátyúkról ne is beszéljünk. Rendben, otthon a kátyú-helyzet azért ciki, mert nincs négy hónapos fagy és sok hó, ami miatt ennyi kátyúnak lennie kéne. Itt , amennyire meg tudom ítélni, nem is annyira igyekeznek szuper minőségben kijavítani az utakat, mert úgy is jön a négy hónapos fagy sok hóval. Mikor közeledik a tél, még inkább rákapcsolnak az útjavításokra, amiket nem tudom, végül be tudtak-e fejezni, de január elején Montrealban az autópályán már akkor lyukak voltak a betonban, amennyiben simán eltűnt egy kisebb autó fele. Mostanra az előbukkanó járda is kátyús, az utakról nem is beszélve. És mivel most éppen két napja olvad, nemsokára viszont újra fagyni fog, gyanítom, hogy ez csak a kezdet.
Emlékszem, mikor megérkeztünk, érdeklődve néztük a gyerekekkel, ahogy az utca túloldalán a bácsi nagy műgonddal egyengeti a kocsifeljárót, töltögeti fel a repedéseket, miközben a szomszédja ehhez mesterembereket hívott, akik gyakorlatilag egy délelőtt alatt felhúztak egy új réteget a beállóra. Kíváncsi leszek, tavasszal milyen állapotok lesznek odaát. Most egyelőre úgy 4-5 centiméter jégen csorog az eső.
Itt a hótakarítás amúgy is egy érdekes dolog. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen havas országban törekednek arra, hogy el legyen rendesen takarítva a hó. Persze a “rendesen” egy relatív dolog – közlekedni nagyrészt lehet, a téli gumi kötelező és jó, az emberek nagyrészt hozzá szokva, hogy téli körülmények között vezessenek. Ha zuhog a hó, kevesen mennek ki, ha még nem takarították el az utat, lassan haladnak, ismerik a fekete jeget és tudják, hogy hol lehet jég. De hogy “rendesen” eltakarítanának, az azért túlzás. Első nap arrébb kotorják a havat, amitől aztán nem lehet kiállni. És mikor már mindenhol toltak valamerre havat akkor az út széléről elszállítják valami gyűjtőhelyre a sok fehérséget. Az a hír járja, hogy Montrealban már a kapacitásuk végét járják idén, sok a hó. Régen a Szent Lőrinc folyóba dobták a felesleget, de manapság ez már nem illendő dolog. Mi lesz, ha szokás szerint jön a nagy márciusi téli vihar? (Ha megtudom, természetesen beszámolok.)
Egy nagyobb hóesés alkalmával a buszutakat és főutakat kezdik takarítani, de csak kevés utcát takarítanak teljesen tisztára. Gyakran nem látni a sávokat, rendre leszűkülnek az utak, egy ideje pedig már csak megszokásból tudjuk, hol vannak behajtók a parkolókba, mert a hatalmas hókupacoktól nem nagyon látni semmit. A kisebb utcákon maximum néha félretolják a havat, de inkább csak le van taposva. Itt már volt olyan, hogy a stop táblánál nem állt meg a kocsi. A kanyarban csúszkálás meg már alap. Montrealba menet kifejezetten érdekes volt, hogy ki melyik nyomvonalon megy, és csak sejtettük, hol van a lekanyarodó sáv. De mivel nem csak az én, amúgy helyi sofőröm hajtott az út közepén, ez megnyugtatott, és azóta sem érzem magam kifejezetten hülyén, mikor hóesésben vagy havas úton gőzöm nincs hol kellene mennem.
A járdákat is kevés helyen takarítják. de azért előfordul. Már ha egyáltalán van járda. Előttünk például pont letolják a havat, de sosem sóznak. A sózás errefelé nem jellemző, inkább homokot szórnak le. Vagy azt sem. Az iskola előtt komoly jégpálya van, mindig nagyon kalandos az a pár száz méter a suliig. Különösek, hogy ezt egy négy évessel kell megjárnom. A járda nagy része most annyira sem járható, mint múlt héten az ónos eső után volt. És mivel az úttest fele is pocsolya, nehézkes a haladás. Az úttest közepén ilyenkor nem annyira célszerű sétálni, az iskolanap végével nagy a forgalom. Ma emiatt aztán a Kiskiasszony jól elvágódott a jégen, miközben a csizmája csurom víz lett. És miközben az autókból néhány idősebb ember azért szemrehányóan nézett, amiért nem a járdán cipelem a négy évest, pedig ez még egy jó környék, pár hét múlva már a másik oldalon is járható lesz talán a járda. (Igen, még mindig optimista vagyok, de ha csak áprilisban lesz járda mindenhol, akkor sem leszel elkeseredve.)
Mégis, ez már nem az a tél. Ez már olyan, mint otthon a február eleje. Amikor tudod, hogy lesz ez még havas és fagyos, ha minden úgy megy, ahogy rendesen szokott, de most mindenesetre már elhiteti egyelőre veled, hogy ez már inkább tavasz. Csak közben két méteres hóhalmazok között sétálunk. De hogy ez alatt a hómennyiség alatt hogyan bújnak majd elő a hagymás virágok a földből, azt egyelőre nem tudom elképzelni, és nehezemre esik a kiskertet is tervezni. Nem is emlékszem, hol a helye, a kerti bútorok is egy kupac hó csak egyelőre. A Franc nagy optimistán úgy gondolja, májusban már lehet sütögetni. Ezzel kapcsolatban már nem vagyok annyira lelkes, mint a járdákkal kapcsolatban. Mert itt komoly hó és jég van, és nem a betonon fog elfolyni, hanem a kertben … na de hova. És vajon meddig lesz mocsár? Na de ez már a távolabbi jövő zenéje. Egyelőre nemsokára március lesz, és az már majdnem tavasz. Nem?
Fenn, a messzi északon 