És most tényleg.
Mikor legutóbb elmentünk a Mauricie Nemzeti Parkba őszt látni, még felénk minden zöld volt, és ott is csak pár fa kezdett színt váltani.
Ehhez képest eltelt pár hét, és hirtelen minden tele lett színnel. Rettentően hiányoztak ezek a meleg színek, hiszen a tavasz és a nyár elég egyhangúan zöld errefelé.
Mikor pedig elmentünk a nemzeti park irányába, a helyi sípályára, beiratkozni éppen a színek fesztiválja volt – a kanadai Hálaadás hétvégéjén pár sörfőzde kitelepült a síklubhoz (egyértelműen és csak repohárral), hot dog és poutine standok is voltak, és pár kis koncert, miközben a látogatók többsége felmászott a sípályák tetejére a látvány kedvéért.
Ha kicsit jobban megnézzük a térképet, látszik, hogy a Északkelet Egyesült Államok híres őszi színei nem véletlenül pont olyanok, mint itt, Québec államban – egyszerűen egymás mellett vagyunk. Bizonyos amerikai városok közelebb vannak, mint Toronto, és sokkal közelebb áll több szempontból is az ottani kultúra az ittenihez, mint az USA többi részéhez. A hoki, a juharszirup, a csodás erdők, az időjárás mind nagyrészt olyan itt a keleti kanadai vidéken, mint az északkeleti régióban. (Bár jelenleg a legkevésbé sem vágyom arra, hogy az USA területén tartózkodjak, mégis ezek az államok nagyon vonzanak, amióta az eszemet tudom, és biztosan rá fogjuk venni magunkat, hogy egy kicsit körbeutazzuk a helyet, hiszen autóval is közelebb van, mint sok más hely Kanadában.)
Egyszóval ilyen csodálatos most minden. Sajnos nem fog sokáig tartani – ez az ősz hűvösebb, mint a tavalyi, nem lehet kint üldögélni egy szál pulcsiban este a tűznél. És már ígérgetik az első havat is. Bár csak pár centit, de a hó akkor is hó, és nem ígér sok jót a csodás színű faleveleknek.
Fenn, a messzi északon 