Lassan két hónapja tart az iskola. Amíg a francia diákok ilyenkor már az első szünetet gyűrik (kb. 6 hetente leáll az oktatás Franciaországban), és a magyar gyerekek is lassan kapnak pár nap pihenőt, addig itt megy tovább minden a megszokott kerékvágásban. Bár közeleg a Halloween, ez a nap nem szünnap, és november 1. sem az. A gyerekek kedd este szépen elmennek begyűjteni a környék összes édességét, és másnap mennek iskolába.
Nem tudom, otthon milyen az iskola működése, és a szülőkkel való kommunikációja, mert sosem volt még iskolás gyerekem. Itt nincsen Facebook csoport és internetes levelezőlista. Az iskola alapvetően a gyerekeken keresztül kommunikál a szülőkkel. Ez elég sok papírt emészt fel, mert nagyjából hetente kapunk két-három lapot mindenféle információval, kitölteni valóval. Múlt héten például két oldalas, nagyon kimerítő tájékoztatást kaptunk a bárányhimlőről. Minden benne volt attól kezdve, hogy mik a tünetek, odáig, hogy mivel nem szabad kezelni. Arról is két oldalas olvasmányt küldtek, hogy a szülőknek is illene tisztelni a szabályokat, így érjenek oda időben a gyerekekért, és időben is hozzák őket az iskolába. Az sem ártana, ha kapnának tízórait és ebédet, és ha a szülők odafigyelnének, hogy mindent bepakoltak a táskába – ami nem olyan nehéz, hiszen nem hordanak haza sok dolgot. Az én Nagylányom összesen egy dossziét és két füzetet tart naponta a táskájában a tízórain és kulacson kívül.
Na igen, a dossziék. Az év elején bevittünk 4 darab írás füzetet, négy különböző színű dossziét, rengeteg ceruzát és még pár más felszerelést. Kaptak az iskolától a gyerekek egy vastag füzetet, amiben benne vannak a számok és a betűk, a hangok és a szótagok, és az ahhoz kötődő gyakorlatok. Kaptak egy másik füzetet, amiben az iskola szabályzata van leírva, amúgy pedig naptárnak és üzenő füzetnek is használják. Legfeljebb hétvégén kerül haza még a zöld dosszié a matek házival, és az írás füzet valamiféle gyakorlattal, amúgy csak a fenn említett egy szem dossziét és két nagy füzetet hordja a gyerek.
Minden hét végén bekerül a kék dossziéba egy lapon a következő hét menetrendje. A tanár leírja, milyen betűt tanulnak, melyik szavakat, szótagokat, kifejezéseket gyakorolják, melyik szókártyákat használják (amiből az újakat szintén ilyenkor küldik haza, hogy kivágjuk). Leírják, melyik nap mit tanulnak meg írni, melyik számokat tanulják, meddig kell tudni elszámolni. A házi feladatukat is ide írják le, amit mi a hétvégén meg is csinálunk a Nagylánnyal. Itt írja le a heti üzenetet is a tanító a szülőknek – ha többeknek nehézséget okoz valami, mit kellene velük otthon gyakorolni, miből lesz diktálás, ha lesz, és ehhez hasonlók.
Még év elején megkaptuk az év menetrendjét – megvan, mikor vannak nagy értékelések, mikor lesznek a szülői megbeszélések. Az első értékelést másfél hete kapták meg a gyerekek, és ők is értékelhették az iskolában töltött idejüket (az elsősök rajzzal és a tanár leírta, mit mondtak). Csupa pozitív módon történik ez, nincs benne gyakorlatilag semmiféle negatív szó. Mivel az iskola egyik alapelve, hogy udvariasak legyenek egymással és a felnőttekkel a gyerekek, és fontos számukra, hogy motiváltak legyenek, ezért az értékelésben erre helyezik a hangsúlyt. Persze azt nem tudom megmondani, hogy ha egy gyereknek nagyon nem megy a tanulás, akkor ez hogyan jelenik meg. Azt látni, hogy minden leírt mondat neki szól, és a dicséret és motiváció a célja. Nem azt írják, hogy van még hova fejlődni franciából, hanem azt, hogy bár látszik, hogy kihívás neki ez a tantárgy, gratulálnak a gyereknek, hogy ennyire igyekszik, még ha olykor ez nehéz is.
Ha az iskola valamiért külön akar még kommunikálni egy családdal, akkor az telefonon történik. (Ebben az országban még mindig nagyon szeretik a telefont.) Felhívnak, ha a gyereknél szeretnének hallásvizsgálatot végezni (még mindig jól hall, köszöni szépen, nem a fülével van a gond 😉 ), vagy ha szépen halad a külön foglalkozásokon, és a tanára szeretné, ha ezt mi is tudnánk.
Nagyjából hetente írnak valamilyen tesztet, dolgozatot. A matekra nálunk nincs panasz, ha hibázik is csak abban, hogy fordítva ír le egy számot. A franciával már sokkal többet kell dolgoznunk itthon is, és az írásképe sem valami szép, a ceruzákat is otthonról hozattam, hogy ne vékony ceruzákat kelljen egész nap fognia. A dolgozatokra számukra érthetően nincs jegy írva, csak a százalék, és valami biztató szó. A legvacakabb eredményre is oda volt írva, hogy “szép munka”.
Itt hozzá kell tennem, hogy úgy tűnik nekem, hogy itt egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogyan fogja a gyerek a ceruzát, vagy hogy hogyan írja le a számokat, amíg azok le vannak írva. Az én lányom következetesen alulról felfele húzza a kilencest, például, és állítja, hogy ez senkit nem zavar. Azt nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. Azt tudom, hogy alaposan belénk nevelték annak idején, hogy márpedig innen oda kerekítünk. Én ezzel úgy vagyok, hogy amíg megoldja jól a feladatot, addig igazából mindegy is. Lehet, hogy hagyják a gyereket fejlődni, lehet, hogy úgy vannak vele, hogy majd kialakul.
A gyerekkel foglalkozik egy logopédus és pszichológusok is. Az utóbbiak főként akkor, ha gond van valakivel. A Nagykisasszony osztályában például van egy kisfiú, aki hetente többször elég sok fejtörést okoz a társainak. Eredetileg az én lányom padtársa volt, de hamar elültették, mert nem hagyta tanulni, ő meg akart. Most pedig rendszeresen nem hajlandó felöltözni és elindulni, pedig az iskolabuszok időre mennek. Ő az, aki rendszeresen megfordul a pszichológusoknál.
Azt gondolom, hogy mivel egy elitista, a hajtásra épülő kultúrából származunk mindketten a Franccal, ezért nehéz eleresztenünk azt, amit józan ésszel azért tudunk – hogy az iskola nem csak a hajtásról szól, vagy arról, hogy már a legelején a legeslegjobbat nyújtsa a gyerek. Sokkal fontosabb, hogy akarjon járni, szeressen ott lenni, és hogy ne vegyék el a kedvét a tanulástól. Mivel a kiköltözésünk egyik oka az iskola volt, ezért nyilván izgat, jó döntést hoztunk-e, és persze ezt még nem tudom megmondani. Remélem, hogy igen.
Fenn, a messzi északon 