Sok fele olvastam sok mindent a kiutazás előtt arról, hogyan is érdemes mások szerint a nyakunkba venni a világot és rengeteg dolgot hátrahagyni. Most, hogy túl vagyunk rajta, leírom, nekünk mik a tapasztalataink.

Mivel a Franc cégen belül mozog, de nem kiküldetés keretein belül jött Kanadába, ezért ugyan nincsen semmi extra az életünkben, és a kiköltözést is alapvetően maguk intéztük, de a cég adott egy keretet, amin belül lehetett költekezni. Ebbe a keretbe mi azt raktunk bele, amit szerettünk volna.

Konténer vagy nem konténer?

Szerintem a legnagyobb dilemma, az a konténerezzünk-ne konténerezzünk kérdés, és ha a konténerezés mellett döntünk, akkor a méret kérdése. Mi végül úgy döntöttünk, hogy hozunk ki konténert, de igyekszünk nem túl sok mindent belepakolni. Utólag azt gondolom, kevesebb dolgot kellett volna hoznunk, ugyanakkor az is igaz, hogy otthon, Magyarországon nehezen tudjuk így is tárolni az otthon hagyott cuccokat. Mivel a tervek szerint nem maradunk a tengerentúlon, illetve a lakásunkat is kiadásra szántuk bútorozottan, de nem szerettünk volna mindentől megszabadulni.

Szerintem, ha az ember úgy dönt, hogy kiszállítja a dolgai egy részét, akkor a legnehezebb rész annak eldöntése, kivel működjön együtt. Vannak cégek, akik feltűnően olcsóak, és persze vannak azok, akik elképesztően drágák. Sőt, kifejezetten drágulni látszik valami, amint feltűnik nekik, hogy egy nagy, nemzetközi cég állja a számlát. És nem kell azt gondolni, hogy ez egy magyar jelenség. Mi végül azt az opciót választottuk, hogy a munkahely álltak ajánlott költöztetővel szállíttatunk, pusztán azért, mert így nem kellett megelőlegeznünk az összeget. Emiatt azonban többe került az egész hercehurca.

A cég mindent intézett, ezért megérte – eljöttek a lakásba, mindent becsomagoltak, levittek a teherautóba, elvitték a magyar telephelyre, feltették a vonatra, ami elvitte a kikötőbe, onnan szépen hajón megérkezett Montrealba a konténer, az itteni cég intézte a vámot, és még házhoz is hozták a dobozokat. Nekem az nem érte volna meg a plusz pénzt, hogy ők csomagolnak, de itt benne volt az árban alapszolgáltatásként. Viszont nem kértük, hogy ők szedjék lapra a bútorokat több pénzért, arra mi is képesek voltunk. A legjobban mégis a háztól-házig szállítás és a vám ügyintézés miatt éri meg a komplexebb és valamivel drágább opciókat választani, hiszen itt ez EU-n kívülre utaztunk és nem is abba a városba, ahova a konténer a hajón megérkezett.

Fontos tanulság, hogy mindent újra és újra ellenőrizni kell, és semmiképpen sem szabad mindjárt az első ajánlatra automatikusan bólogatni. Mi legalább három körben mutogattuk más cégek ajánlatait, mire ez a költöztető levitte az árat egy elfogadható szintre. Eleve részletes ajánlatot kellett kérni, elsőre annyira tellett, hogy mondtak egy összeget. És még ami rendkívül fontos, hogy ha nem nekünk számláz a cég, akkor utólag is ellenőrizni, mit akar kifizettetni, mert aki minket költöztetett is végül megpróbálta az eredeti összeget elkérni, és ha nem vagyunk szemfülesek, simán rámegy majdnem a teljes keretünk.

Budapest -Montreal viszonylatban amúgy az egész kicsivel több, mint egy hónapot vett igénybe. Május utolsó napjaiban vitték el a dobozokat, és július elején már a lakásban voltak itt, Kanadában.

Túlélni a hosszú repülőutat két gyerekkel

Azt hiszem, az egész költözésben ettől tartottam a legjobban. És azt hiszem túlzottan felkészültem rá, részben feleslegesen. Pedig, higgyétek el, a gyerekeim nem kis angyalok. Nem gondoltam volna, hogy a 24 óra legnehezebb része az lesz, hogy ébren maradjunk az utolsó két órában.

Ezer meg száz blog és cikk szól arról, hogyan készüljünk fel a gyerekekkel az útra. De mikor az ember először vág neki, szerintem senki nem tud eléggé felkészülni. Nekem végül halvány emlékeim vannak az egészről – nagyon nem akartam eljönni otthonról akkor, de már mégis nagyon itt akartam lenni, mert a felemás helyzeteket rosszul viselem. Bőgni nem lehetett a gyerekek miatt, és amint elbúcsúztunk Anyukámtól, már csak mi maradtunk, a feladat ott volt előttünk – épségben és a lehetőleg ép elmével megérkezni a célállomásra.

Az én gyerekeim szeretnek utazni és szeretik a repülőtereket. Az egy órás repülőben ülést is jól viselték, elég volt hozzá két frissen kapott mesekönyv és feladatos füzet. Mikor végre felszálltunk, szinte fel sem tűnt nekik, mi pedig örültünk, hogy végre tartunk valamerre.

Szerencsére nem kellett sokáig várnunk a párizsi reptéren az átszállásra, pont csak annyit, hogy már akarjunk menni tovább. Az egy órás késés miatt ez az idő még rövidebb volt. A tengerentúli járatok nagy előnye, már ha nem a legolcsóbb változatot választjuk, a  film és játék kínálat. Az sem baj, ha a gyerekek bájosak, és ezért mikor kicsit nyafognak már, kapnak plusz kekszet vagy joghurtot. Végül a sok bekészített játékra nem volt szükség, és be kellett látnom, hogy jól jön az a rengeteg mese.

Amire nekem nehéz volt felkészülni, az a fáradtság és a bevándorlásnál eltöltött idő. A kisebbik lányom kidőlt valamikor a leszállás előtt két órával, a nagyobbik viszont már túl nagy ahhoz, hogy négy bőrönddel és négy kézipoggyásszal együtt még őt is cipeljük, mikor a kicsi már felébreszthetetlenre aludta magát. Így a bevándorláson eltöltött majdnem két óra alatt az volt a legnehezebb, hogy a nagylányt ébren tartsuk. Végül nagy nehezen sikerült, a papírokat is csak odaadták, és aztán a kocsiig is eljutottunk még fél óra múlva. Onnan szegény már nyugodtan elaludhatott. Viszont mi nem, és ez volt a legnehezebb.

Külön vagy együtt

Mi több okból, ahogy azt tudjátok, több lépcsőben költöztünk. Franc szerződése eredetileg áprilisban kezdődött volna, de sikerült kitolni júniusig, de nem tovább, így neki mindenképpen el kellett utaznia. Mivel a Nagycsajszinak nagyon fontos volt, hogy rendes lezárást kapjon az óvodai élete és legyen ideje elbúcsúzni, ezen kívül nekem, nekik és a körülöttünk élőknek  az, hogy legyen elég időnk, úgy döntöttünk, mi a nyarat Magyarországon töltjük, nagyrészt a Balatonnál, és augusztusban majd a Franc visszajön értünk és együtt utazunk ki. Eközben lement egy lakásfelújítás, a maradó dolgaink elpakolása három különféle helyre, a gyerekeket is életben kellett tartani, meg a két macskát, és elbúcsúzni sok mindenkitől.

Hogy máshogy csinálnám-e most, hogy tudom, milyen? Nem tudom. Azért nem tudom, mert még sohasem csináltam máshogy. DE azt tudom, hogy ha több bátorságom lett volna, nem kértem volna meg a férjemet, hogy jöjjön értünk vissza, magabiztosabb lettem volna, hogy a gyerekek menedzselése mellett többet vegyek részt a lakás felújításában, és rászánnám a havi díjat a raktárra, amit időszakosan béreltünk, hogy ne kelljen annyi rohangálással, vitával és idegességgel tölteni az utolsó pár napot. De nem voltam sem elég bátor, sem elég magabiztos, és rengeteg energia és stressz keletkezett már körülöttünk a tél és tavasz folyamán. Sokan azt gondolják, ez egyszerű folyamat és lazán el lehet intézni. Sokaknak, biztos vagyok benne, ez egy egyszerű, laza folyamat. Nekünk nem volt az.

Még az is lehet, hogy el kellett volna utaznunk júniusban, teljesen más ritmusban szervezve az életünket. Így utólag kár ezen sokat merengeni. De az hiszem, abban az életszakaszban, ahol voltunk akkor, ez volt a legjobb döntés. Nyilván sokat jelent, hogy a repülőjegyeket bele tudtuk illeszteni a Franc munkahelye által megadott keretbe, így nem volt anyagilag megterhelő az oda-vissza utazás, és csak a férjem szabadságából mentek el napok.

 

Lakáskeresés

Nem mindenkinek van lehetősége előre kiutazni, különösen nem ilyen messzi országba. Nagy szerencsénk, hogy cégen belül mozogtunk, és eleve volt erre dolga a Francnak, de amúgy is javasolták, hogy jöjjön el és fedezze fel a várost . Az is felmerült, hogy én is jöjjek, de egy szoptatott kisgyerek mellett nem akartam elindulni egy hétre a világ végére, őt pedig nem akartam egy hétre kiemelni az időzónából és megreptetni a világban.

Ha nincs lehetőség előre utazni, érdemes szállodába vagy ideiglenes bérleménybe költözni egy hónapra, és úgy körülnézni. Bár itt, ahogy említettem már, márciusig lezajlik a legtöbb lakáskiadás, és július 1-én majdnem mindenki költözik, azért később is lehet még lakásra akadni, jóllehet, vagy drágább vagy vacakabb a többség, kvázi a maradék van már csak a piacon. De ezt csak egy évre kell kivenni, és közben ki lehet ismerni jól a környéket.

 

Iskola

 

Az iskolaválasztásban otthon is van jó pár “iskola”. Vannak, akik beíratják a körzetibe a gyerekeiket, annyi baj legyen, majd csak lesz valahogy, ha pedig nagyon nem működnek a dolgok, akkor majd keresnek valami mást. Vannak, akik minden követ megmozgatnak, hogy valami extra iskolába juttassák a gyerekeiket, és van az arany középút. Én, az otthoni világban, biztosan nem esem az első kategóriában, és mind a kétszer, mikor elkezdtem iskolát keresni, elég hamar kiderült, hogy szükségtelen erőlködni, így nem bonyolódtam bele a kelleténél jobban.

Sokkal nagyobb dilemma volt, mivel vissza készülünk menni (legalábbis most ez a terv, akármilyen bolond is az ötlet, hiszen itt vagyunk a világ egyik legélhetőbb országában), hogy magántanuló legyen-e majd a Nagykisasszony vagy sem. Mivel első osztályba készült, végül úgy döntöttünk, hogy nem lesz magántanuló. A körzetes iskola igazgatójával, és sok más emberrel beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy alsóban még kevés értelme lenne még külön nyúzni a gyereket az otthoni iskolai tananyaggal, lesz így is elég baja. Van iskola, aki a magántanulóságot komolyabban veszi, rendesen beszámoltat, és nem szereti, ha csak félévente-évente jár haza a gyerek. Más iskolák ebben elég lazák, hiszen általában a gyerekek járnak külföldön is iskolában, és a magántanulóság csak megkönnyíti azt, hogy legyen magyar papírjuk is majd, ha haza találnak menni. Ennek ellenére én fogok vele külön foglalkozni a magyar nyelvvel és csak azzal, azért, mert az annyira más, mint a francia, hogy egyszerűen úgy érzem, kell vele foglalkozni. Bár, egy gyerekpszichológussal való beszélgetés után úgy döntöttünk, ezt az első fél év előtt nem kezdjük el.

Több francia fórumon olvastam, ahogy lamentálnak francia anyukák azon, hogy nekik nem volt megfelelő a körzeti iskola a városban, ahol most élünk, ezért kerestek egy magániskolát a gyerekeiknek. Hosszas gondolkodás, és a kanadai iskolarendszer tanulmányozása után mi inkább úgy döntöttünk, hogy az első évben bízunk a gyerekközpontúbb, körzetes rendszerben, és ha nem tetszik, akkor váltunk.

Itt, ugyanúgy, ahogy otthon, van egy határidő, ameddig jelentkezni kell az iskolákba. Azon túl is lehet, de akkor már a központba kell menni. Ha még van a körzetben hely, akkor automatikusan felveszik, ha nem, akkor a rendszer majd beteszi egy másik iskolába. Mivel itt működik az ingyenes iskolabuszos rendszer, ezért ez alapvetően nem okoz problémát. Eredetileg a Nagykisasszonyt is úgy vették fel a rendszerbe, hogy sajnos a szomszéd iskolába nem fér be, de végül nyitottak egy másik osztályt, így nem kellett igénybe vennünk a reggeli sárga buszokat. És így hazajöhet ebédelni délben, nem kell arra kiadni a plusz pénzt, hogy bennmarad a suliban.

Egyelőre azt gondolom, ez jó döntés volt, az első évre egészen biztosan. Itt van egy kislány, aki ugyan kétnyelvű, de mégiscsak magyar környezetben nőtt fel,.. Egy vadiúj országban kell boldogulni, új szókincset és akcentust megtanulni, barátokat szerezni. Erre kiválóan alkalmas egy egyszerű iskola, ami a szomszédban van. A gyerekek nagy része a környéken lakik, sok az új gyerek, akik nem régen érkeztek az országba. Jó közeg arra, hogy a francia tudását elmélyítse, megtanuljon írni és olvasni, elvegyüljön és barátokat szerezzen. Aztán még mindig lehet iskolát váltani. Majd meglátjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s