Lakásügyek – 2. rész

Szó volt róla a minap, hogy Emberünk elment Kanadába, ha már arra felé vitte a munka, hogy lakást keressen.

Azt hinné az ember, hogy ez nem bonyolultabb a kelleténél – vannak lakáshirdetések mindenféle internetes oldalakon, biztosan van azok között hozzávetőlegesen megfelelő, megnézzük, megtetszik és kivesszük.

Persze, így is működhetne. Csak nem Kanadában.

A lakások többségét februárban hirdetik meg. Ha jól értelmeztem az egész rendszert, akkor a lakásokat alapvetően júliustól júliusig bérlik, és azt, hogy a bérletet meghosszabbítod-e a következő szezonra március végéig kell(ene) bejelentened. Persze a többség már februárban tudja, és akkor a hirdető oldalakon lakáshirdetés cunami van. Természetesen a legkellemesebb városrész legklasszabb lakásait meg sem hirdetik, azok szájhagyomány útján cserélnek bérlőt (erre hajtunk jövőre, van már ingatlanosunk). De februárban akkora így is a merítés, van miből válogatni, még több ezer kilométerről is. Ám minél inkább távolodunk február elejétől, annál kevésbé van mozgástér. Mi pedig nem magunk döntöttük el, mikor érkezünk, mikor indulunk, és hogy a Francia mikor tud lakást nézni, és semmi esetre sem szerettünk volna pusztán internetről bérelni, annyi tapasztalatunk már van, például a francia piacon.

Ebből a helyzetből az adódott, hogy nem tudtunk sokat válogatni. Az első számú kerületben, ami tetszett, már nem volt lakás (na jó, volt, de azt inkább hagyjuk), de a második jelöltünk bejött. Emberünk volt más környékeken is, de tényleg minden maradék lakás elég vacak állapotban volt. Az  adott, számunkra szimpatikus kerület körzeti iskolájának utcájában egy csendes házikóban van két kiadó lakás. A három lakásból kettő a föld szintje felett van – az alsó szinten egy, a felső szinten egy másik, és a szuterénben van a harmadik, ahol a tulaj gyereke lakik. Na, ő fogja remélhetőleg a két gyerek folyamatos dobogását hallgatni, miután mi az alsó lakást szeretnénk kivenni. Bár a felső kicsivel világosabb és a konyha is valamivel tágasabb, viszont az udvart az alsó lakásban lakók használhatják, és ők határozzák meg, hogy a felső lakók hogyan vehetik azt birtokba vagy hogyan nem. Nyilván két gyerekkel inkább kisebb legyen a konyha, de legyen a miénk az udvar.

Ráadásul ez a lakás olyan helyen van, ami sok szempontból ideális számunkra – az iskola az utcában (egyelőre a körzetes intézményben kezd a Lányka), a belváros és a Franc munkahelye akár gyalog is megközelíthető. Ebből adódóan nem kell azonnal két autóban gondolkodnunk, és nem leszünk csak kocsival közlekedők. Egy olyan megrögzött tömegközlekedőnek, mint én, ez nagy megkönnyebbülés.

Vannak azért kellemes szabályok is ebben a nem olyan egyszerű helyzetben. Például nem kérhet kauciót a tulaj. Sőt, nem kérheti ezt azzal az indokkal sem, hogy csak előre fizeted a lakbért. Hivatalosan egy törvény tiltja azt, hogy hátrányos megkülönböztetés érjen a bőröd színe, a vallásod, a nemed, a korod vagy a gyerekeid miatt. (Persze azért belefutottunk olyan hirdetésbe, hogy a lakók csendes, nyugodt, idősebb emberek, és csak ilyen lakókat kérnek, ami enyhe utalás arra, hogy diákok és gyerekesek lehetőleg ne is jelentkezzenek, ráadásul ilyen hirdetésekben általában nem megegyezés alapján lehetett a kertet használni adott esetben a felső lakóknak, hanem simán tilos volt.) A tulajdonos egy dolgot kérhet – igazolást arról, hogy tudsz majd fizetni. Ez lehet valami fajta igazolás arról, hogy rendesen fogsz keresni (a mi esetünkben) vagy lehet egy banki kimutatás, hitelképességről igazolás, illetve bármi ehhez hasonló. Elvileg nem is lehet “castingolni” a lakáskiadáskor, bár nem tudom, hogyan ellenőrzik. Az talán nekünk garancia, hogy a tulajok szimpatikus, normális emberek, és hogy egy ingatlanügynök vitte a Francot, így volt egy kb. “hivatalos szerv”.

A szerződést általában egy évre írják alá és havi rendszerességgel kell fizetni. Az egy éves szerződést felbontani lehet, de nem egyszerű, ráadásul a piacon év közben alig van választék, így érdemes azért kevesebb kompromisszumot kötni már az elején. Mi ezért is töltöttünk hosszú időt azzal, hogy fórumokat olvastunk, néztük a Google StreetViewt és szemezgettünk innen-onnan. És ezért is nyomtuk annyira, hogy Emberünk kimehessen többször is körülnézni. (Ilyenkor dolgozott is, nem csak lógott, nem kell aggódni 🙂 )

A lakások bérleti díja nem tartalmazza általában a fűtést és a meleg vizet, ahogy az elektromos áram díját sem. Ez mindig egy plusz költség. Mivel pedig a fűtés gyakran elektromos, érdemes azt is tudni, mennyire szigetelt a lakás.

Plusz érdekesség, hogy  általában leírják, van-e hótakarítás a háznál. A parkolóhelyek száma meg van adva, és azt télen el kell takarítani. És nem mindegy, ki takarít. Esetünkben nem mi. Az éves hómennyiséget abban lehet ilyenkor lemérni, hogy a havat nagy rakásokba hordják. Ez a rakás idén márciusban csak nőtt, így egy cseppet sem fogjuk bánni, ha nekünk csak az autót kell majd letakarítani.