Első hét a megelőző állapotban

Mert ha eddig azt hittem, hogy a megelőző állapot az a Pasas elutazásáig tart, hát tévedtem. Miért nem figyelmeztetett senki? Ott tartottunk, nagyjából, hogy ki kellett pakolnunk a lakást, mert amilyen balgák vagyunk, nem újítottuk fel a lakást tavaly, most pedig, ha nem akarjuk, hogy évekig üresen álljon, muszáj már kifestetni. És ha kifestik, akkor…

Lakásügyek – 2. rész

Szó volt róla a minap, hogy Emberünk elment Kanadába, ha már arra felé vitte a munka, hogy lakást keressen. Azt hinné az ember, hogy ez nem bonyolultabb a kelleténél - vannak lakáshirdetések mindenféle internetes oldalakon, biztosan van azok között hozzávetőlegesen megfelelő, megnézzük, megtetszik és kivesszük. Persze, így is működhetne. Csak nem Kanadában. A lakások többségét…

Lakásügyek – 1. rész

Jelen pillanatban úgy érzem, hogy én ebbe bele fogok őszülni. Vagy őrülni. Vagy  mindkettő. Nem olyan rég kitalálták, a Franc meg a leendő főnöke, hogy  el kellene menni New Yorkba, egy közös projektet elrendezni. Nyilván nem ellenkezett emberünk, hogy á dehogy, akar a fene New Yorkba menni, hiszen oda vágyik amióta az eszét tudja. És…