Jalapeno és répa

Mivel még mindig ősz van és még nyitva van a piac, ezért még mindig gőzerővel befőzök, és kevesebbet sütök. Azt gondolom, bőven lesz időm sütni majd akkor, amikor borongósra fordul az idő, és éppen megfagyni készül a táj.

Van valami, amit nagyon szeretek – a jó fajta savanyított jalapenot. És szerencsére ez egy olyan fajta paprika, ami elég szépen terem a helyi termelőknél, szinte mindegyik kisebb termelő árul belőle néhány adagot minden hétvégét. Mivel elég nagy fogyasztója vagyok (szerencsére lehet üveges kiszerelésben kapni, tehát csak újabb befőzésre használható üvegeket nyerek, ha a boltban veszem), ezért úgy gondoltam, néhány üveggel befőzök itthon (és ezzel újrahasznosítom a fent említett üvegeket).

Biztosra akartam menni, ezért körbenéztem az internet összes bugyrában, hogy vajon ki hogyan készíti el azt a csodát, amit nekem minden mexikói ételre rá kell tennem. És akkor találtam egy ötletet, amit végül megvalósítottam. És nem bánom egy percre sem. A recept a Food Network Magazine-ból való, annak is az áprilisi számából.

Savanyított jalapeno répával

Hozzávalók:
350 ml ecet (10%-os jó lesz)
50 gr cukor
15 gr só
kb. 250 gr répa vékonyabb karikákra szeletelve
6 jalapeno paprika vékonyabb karikákra szeletelve
fél hagyma szeletelve

  1. Az ecetet, cukrot és sót felmelegítem és addig hagyom gyöngyözve forrni, amíg a cukor el nem olvad benne. Figyelni kell rá, és érdemes gyakran megkeverni.
  2. Ráöntöm és alaposan elkeverem a répával, paprikával és hagymával. Egy órát hagyom állni. Néha érdemes átforgatni a zöldségeket.
  3. Sterilizált üvegekbe teszem, lefedem, és a hűtőben vagy hűvös spájzban tárolom.

Jalapeno és répa” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s