Batch cooking – hóvihar után, hosszú hétvége előtt


Vasárnap délelőtt még -24 fok volt, ami szépen lassan azért csak felmelegedett valahol a -10 fok környékére. És nem lehetett kihagyni a napsütéses, szélcsendes időt.

A két napos hóvihar után csodálatos, de nagyon hideg vasárnap jött. És mivel muszáj volt már kimozdulni, hiszen egy teljes napig be voltunk zárva, aztán pedig én nem éreztem jól magam, délután muszáj volt kicsit mozogni. Addigra az össze havat is sikerült elhordani a ház körül. Ez nem kis munka – szombaton a Franc a síelés után egész délután a havat pakolta ki az útra, hogy éjjel biztosan elvigye a takarításkor a teherautó. (Ugyan a busz útvonala elkerült az utcánkról, de mivel itt az iskola és egy elég forgalmas utca, a második hullámban mindig elviszik legalább a hó egy részét, de gyakran más az elsőbe is beleesünk.)
A séta után aztán ismét egy elég könnyű és gyors menüt készítettünk vasárnap. Bár az időzítésemen még dolgozni kell.

Ilyen szép volt a vasárnapi idő. És az a sok hó az tényleg ennyi. Kb. derékig ér most.

Azért javult a helyzet – már nem kellett a főzés közepén nekikezdenem a vacsorának, csak mikor készen lettem kezdtem foglalkozni vele. De ez így akkor sem ideális, ki kell találni valamit.
Itt azzal a problémával is számolnom kell, hogy nem szeretnék túl sok ételt lefagyasztani. Még legalább két, de inkább három hónapig nem lesz friss zöldség és gyümölcs a környékről, ezért elég sok mindent tartok a mélyhűtőben. Ezért az, hogy szombaton reggel vagy délután zavarjam le az előrefőzést nem igazán lenne ideális, mert ebben az esetben legalább két, de inkább három napnyi vacsorát kellene elpakolnom a fagyasztóba.
Marad két lehetőség: vagy vasárnap korán nekilátok és megfőzök mindent, ami nekem nem lenne feltétlenül nehéz, én alapvetően reggel vagyok hatékony. A másik lehetőség, hogy hétfőn rászánom a délelőtt nagy részét. Hétköznaponként 9 és 11 között van időm, ha vasárnap előkészítek mindent, elvileg ez nagyrészt kivitelezhető, de nagyon határeset lenne.
Valószínűleg a megoldás a két lehetőség tesztelése lesz, és aztán meglátjuk.

Hétfőn reggel így néz ki a hűtőszekrény.

A heti menü a következő:

hétfő: készült egy kertészpite, igaziból a cottage vagy shepherd’s pie (pásztorpite) vega testvére.
kedd: igazi, házi ajtos makaróni.
szerda: tex-mex leves, mellé hideg étel házi kenyérrel, salátával
csütörtök: taco
péntek: úton leszünk, este tészta
ebédek: csirkemájas rizottó, melegszendvics, maradékok

kertészpite alapanyagok előkészítve
  • Legelsőként a tacohoz és a hétvégi kiruccanáshoz készülő pulled pork-ot (omlós- vagy tépett disznóhús) készítettem elő. Egy közepes öntöttvas edényben összekevertem a hozzávalókat, ebbe megforgattam a sertéslapockát. Ez alacsony hőfokon nagyjából az egész főzés alatt szépen lassan megfőtt. >> Mikor kihűl, két villával szétszedem a húst darabokra, és egy műanyag dobozban lefagyasztom. A szószt külön tálban vagy lefagyasztom, vagy a hűtőben tárolom, attól függően, hogy fel fogom-e használni a héten. Én a tacohoz fogom először elővenni ezeket a hússal együtt. A húst szerdán kiveszem a fagyasztóból, a hűtőben fog kiolvadni. A tacohoz felvágom a zöldségeket, előveszem a házi salsát, reszelek sajtot, felszeletelek némi limeot és kinyitom az új üveg répás jalapenot vagy egy rementált jalapenot.
  • Feltettem a makarónit főzni. Alapvetően ez nem az én receptem, így ilyenkor a Franc is beszáll a főzésbe. Lereszelte főzés közben a sajtokat amíg a tészta főtt, majd leszűrte a kész tésztát és félretette.
  • Az összes heti főzéshez szükséges zöldséget megpucoltam és felszeleteltem. A pitéhez két kupac készült, a töltelékhez és a püréhez. Kivettem a fagyasztóból a borsót, felkockáztam a tököt, a felét hozzáadtam a borsóhoz. Került még bele karikázott répa és brokkoli is, és egy fél karikázott póréhagyma.
    A püré kupacába került a tök másik fele, két édeskrumpli és 6 közepes darab krumpli. Ezeket odatettem főzni.
    A rizottóhoz felkockáztam a répát, és elővettem még egy adag fagyasztott borsót.
    Felszeleteltem a májat is.
  • A franc megfőzte a sajtos makarónit. Először a sajtos szósz készült el, utána a leszűrt és megfőtt tésztát ezzel keverte össze. Tűzálló tálba mertük. >> Csak előveszem a hűtőből, és sajttal megszórva a sütőben készre sütöm.
  • A kertészpitébe szánt zöldségeket félpuhára főztem. (Ha van párolótok, abba még jobb őket megpárolni annyira, hogy ne főjenek szét majd a sütőben.) Közben elkészültek a pite tetejére való zöldségek, azokat leszűrtem. Vajjal és sajttal pürésítettem. A töltelékhez készült zöldségeket fűszereztem worcestershire szósszal, sóval és borssal. Egy tűzállótálba mertem őket, egy kevés vajat kockáztam rájuk. A pürét ezen osztottam el arányosan. A sütőbe tettem a sülő lapocka mellé 20 percre. >> Hűtőben tárolom. A megfelelő napon még egyszer 20 percre meleg sütőben készre sütöm.
  • Elkészítettem a rizottót is. >> Ebédkor csak melegítem és sajttal megszórom.
  • Odatettem a levest. Most nem főztem bele babot, mert fellázadtak a gyerekeim, és nem kértek belőle, ezért kukoricával készült. Valójában ez egy ízesebb, fűszeresebb paradicsomleves. Mikor kihűlt a leves, üvegekbe mertem és mehet a hűtőszekrénybe vagy a fagyasztóba. >> Felmelegítem a levest. Közben megpirítom a csíkokra vágott tortillát. Ezt szórom a levesbe reszelt sajttal. Lehet rá tenni friss avokádót is (én több okból kerülöm ezt a gyümölcsöt, ritkán fogyasztjuk csak, pedig nagyon szeretjük), és kiváló rá egy kis lime lé.

Ti mit főztetek?

Batch cooking – hóvihar után, hosszú hétvége előtt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s