Befőzni mindenki tud

Régebben, és néha még most is, megkapom, hogy városi gyerek vagyok, meg persze budapesti. Soha nincs benne semmi pozitív üzenet, mindig negatívan kritikus. Pedig én az a fajta városi gyerek vagyok, aki egy átlag budapestinél jobban ismeri a vidéket. Nem csak nyaralni és wellnessezni jártam falura, vagy a balatoni nyaralóba. Balatoni nyaraló csak nem olyan régen van, gyerekkoromban nem volt még, éltem vidéken hosszabb ideig, meg rövidebb ideig is – városban és faluban is, jártam falusi iskolába, Pécs volt gyerekkorom színhelye, és a baranyai sváb falvak közül néhány. De mindezektől függetlenül nem gondolom, hogy a városba születés vagy a budapestiség bármire is predesztinálna.

Az én sváb nagymamám is budapesti. Nem belvárosi, ez igaz, de budapesti. És náluk alap dolog volt a szezonális befőzés – a pince tele volt mindig savanyúsággal, kompóttal, volt némi lekvár és szörp is mindig. A desszert télen gyakran kompót volt – nálunk hétköznap eleve nem volt szokás az édesség, sütemény , de hétvégén mindig legalább egy üveg kompót került az asztalra. Nagyszüleim egy időben tésztát is készítettek. Emlékszem, hogy mindig volt egy időszak, amikor mindenhol tészta száradt, amit aztán a szekrényben tároltak fémdobozokban. Fél disznót is vágtak évente egyszer, hogy legyen saját sonka és kolbász – ebből aztán születtek fél disznókra vonatkozó viccek is a családban. Nagypapám emellett gombászott is, így a szárított gomba is ott várt minket a spájzban, hogy aztán finom leves legyen belőle. Egy időben még csiperkét is termesztett a pincében.

Pedig ők is városi gyerekek voltak. Nagymamám budafoki, nagypapám beregszászi.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a befőzés ízére az is rákaphat, akit nem vett körül az ilyesmi gyerekkorában.

Befőzni mindenki tud.

Néha persze nem egyszerű menet. Rengeteg csalamádém forrt ki, volt már kemény cékla és ehetetlen befőtt a polcon. De nem lehetetlen küldetés.
A legjobbak mindig a kipróbált, ismerőstől vagy rokontól kapott receptek természetesen. És még jobb, ha valakivel egyszer el tudunk tölteni egy befőzős hétvégét, valaki olyannal, akinek azért van már ebben gyakorlata, így el lehet lesni tőle egy-egy fogást.

A kis konyha sem akadály, ha télire szeretnénk tartósítani ételeket. Persze szuper, ha van egy remek nyári konyhánk vagy teraszunk, de ha jól tervezünk, és próbáljuk beosztani a teendőket, egy kisebb konyha is megteszi. Túl sok eszköz sem kell, bár vannak olyan alkatrészek, amik nagyon praktikusak, és ha rákapunk a dologra, megéri beszerezni őket. Ilyen a fém tölcsér, a szintén fémből készült, szélesebb szájú üvegtöltő, és ha valaki nedves dunsztot alkalmaz, akkor egy jó fajta erre való edény is praktikus lehet. (Én jórészt száraz dunsztot használok, így nekem ilyen edényem még nincs, de gondolkodom a beszerzésén.)

Az ételek elrakása több szempontból is nagyon hasznos.
Pénzt spórolunk vele, hiszen nem valaki más munkáját kell megfizetni.
Pontosan tudjuk, mi van az üvegben, hiszen mi szereztük be és tettük bele a hozzávalókat. A saját ízlésünkre is tudjuk ezeket formálni, így ízleni is fog, amit eszünk. Nem muszáj agyontartósítani sem.
És természetesen a hulladékcsökkentésben is nagy szerepe van. Az üvegek újrahasznosulnak következő évben, nem termelünk egy rakás fémhulladékot, nem szállítják messziről, a zöldséget is be tudjuk szerezni helyben, hacsak nem magunk termesztjük, és még sorolhatnám.
Emellett az sem elhanyagolandó szempont, hogy télen kevés a helyi és szezonális zöldség és gyümölcs, drágák is, messziről is utaznak sokszor, és egy idő után unalmas a helyi termékeket fogyasztani. Ilyenkor nagyon jól esik az, amit eltettünk télire.

Másra is igazán jó a befőzés. Kiváló közös idő a családnak, hiszen csak akkor nem tud segíteni valamiben a gyerek, ha nem akarjuk, hogy segítsen. Mellette csapatmunka, lehet beszélgetni, és rettentő jó érzés, mikor együtt bontjuk ki a közösen eltett kompótot vagy pizzaszószt.
Nagyon jó eszköz a lassulásban és egyszerűsítésben. Nem jó kapkodni ilyenkor, mindennek van egy ritmusa, ami közben kiválóan lehet meditálni, lazulni, kiengedni. Megspórolunk sok bevásárlást is, ami valljuk be, nem mindenki kedvenc időtöltése (például az enyém sem).
Az pedig, hogy tudjuk mi van a szekrényben vagy kamrában nagyon sokat segít az egyszerűsítésben és tervezésben. Tudom, mivel kezdhetek valamit, és sokkal célzottabban tudok keresni recepteket, könnyebb a heti menüt megtervezni.

Mi annyira rákaptunk a a befőzésre, hogy szeptemberben elég sok időnket ez tölti ki. A paradicsom az első és egyben a legfontosabb. Ugyan itt nincs elég saját termésem ahhoz, hogy az kerüljön üvegekbe, mint Magyarországon, de szerencsére a helyi termelők csodálatos paradicsomokat termesztenek, és nagy dobozokban árulják ilyenkor. Idén négy ilyen doboznyit főztem be – lett belőle natúr paradicsom, enyhén fűszeres pizzaszósz, valamint egy kevés kukoricás salsa.

A második kör az almáé. Québec déli része földrajzilag Új-Angliához tartozik részben, és bizony ez az Észak-Amerikai kontinens almatermő vidéke. Második éve szedd magad akcióban szerezzük be az almát, amiből lekváron kívül készül némi kompót, almaszósz és almás pitébe való töltelék is. Az almák héjából és csutkájából pedig idén először megpróbálok házi almaecetet készíteni, amiből amióta samponszappannal mosunk hajat elég sok fogy, főleg, hogy szeretem az immunerősítéshez is inni, és jót tesz gyomorbántalmak enyhítésére is.

• 

•