Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki máshogy tervezte ezt a tavaszt.
Én például úgy gondoltam, hogy tavasszal nem csak a batch cooking témával fogok foglalkozni, hanem többet sütök majd, több lesz így a recept is, és még többet írok majd nektek a kanadai életről. Szépen be is osztottam az időmet. Aztán jött a fennforgás.
Ígértem, hogy olykor beszámolok arról, hogy hogyan is éljük meg ezt a járványt mi itt, ebben a kisvárosban a messzi (nem is olyan) északon. A Facebook oldalon meséltem is már erről itt és itt. Közben azért persze alakul az élet, hiszen két kisebb gyerekkel vagyok itthon most egész nap, és újabban azért vannak már iskolai feladataik is. Ezért aztán hézagosra sikeredtek a beszámolók.
Úgy alakult ugyanis, hogy itt nem azonnal volt távoktatás.
A járvány kitörése itt nem igazán történt meg, vagy legalábbis nem úgy, hogy egyszer csak lett tömeges megbetegedés és akkor lezártak mindent. Mikor elkezdtek rendelkezéseket hozni, még nem volt sok igazolt eset a tartományban, de elkezdtek szaporodni a betegek.
Itt minden alapvető intézkedés, ami a bezárásokat és lezárásokat illeti, tartományi feladat, és az állam csak akkor veszi át az irányítást, ha valami nem megy megfelelően. Québec az egyik első tartomány volt, amely komoly szabályokat hozott, és mindjárt elég szigorúakat. Mikor Európában már alaposan elkezdett tombolni a vírus Olaszországban, éppen itt volt anyukám, mert tavaszi szünet volt nálunk, és így velünk volt azon a héten. Józan ésszel várható volt, hogy a tavaszi szünet után 2 héttel elkezdenek majd megszaporodni az esetek, hiszen rengetegen utaztak, nagyon sokan az USA-ba. És mivel Québecben sok a francia bevándorló, közülük is sokan hazamentek látogatóba, mikor már ott bőven voltak olyan térségek (például az én párom szülőhazája, Dél-Elzász), ahol már voltak korlátozások.
Anyukám már egy majdnem üres gépen ment vissza Európába a szünet utáni első hétfőn. Másnap kitört egy hóvihar, akkor nem volt iskola. Utána még mentek két napot, majd csütörtök este jött a hír, hogy másnap nem lesz suli. Eredetileg úgy volt, hétfőn kinyitnak, csak a megfelelő óvintézkedéseket hozzák meg (akkor az volt az új rendelet, hogy 250 főnél nem lehet több ember egy helyen), de végül nem nyitott ki március 16-án már semelyik oktatási intézmény. Az alattunk lakó, rettentő kedves francia fiút, aki ösztöndíjas volt a helyi egyetemen, hazavitte másfél hét múlva a francia állam, az egyetemisták hazamentek. Kiürült a környék.
Az iskolák erre a bezárásra nem voltak felkészülve, hiszen csütörtökön még úgy mentek haza a gyerekek és tanárok, hogy pénteken találkoznak. A gyerekek felszerelései azóta is bent vannak az iskolákba, a tartományi vezetés nem engedi meg, hogy bemenjünk értük.
Az első két hétben nem is kaptak a srácok semmi feladatot. Szünet volt, és ez nekem igazából kapóra jött, mert amúgy is már nagyon le voltunk maradva a magyarral, és a kicsivel már régen kellett volna kicsit tanulni itthon, így azokkal foglalkoztunk. Mindig is vonzott az otthonoktatás, tele voltam anyagokkal. Kipróbáltuk.
Az azutáni két hétben elég hamar kiderült pár dolog:
– bejelentették valamikor ebben az időszakban, hogy május 4-ig biztosan nem nyitnak ki az iskolák.
– az elengedhetetlenül fontos munkahelyeken kívül minden munkahelyet is bezártak. Aki lehet otthon dolgozik, vagy nem dolgoznak. Ez itt többnyire konkrét munkanélküliséget jelent.
– az éttermek, kávézók is becsuktak, csak elvitelre tartanak nyitva (eredetileg 50%-ra csökkentették a férőhelyeket, de ez hamar megszűnt és teljes lett a zárás)
És mindeközben felkészültek arra, hogy nem kötelezően, de erősen ajánlva anyagokat juttassanak el a gyerekekhez. Nem digitális oktatásról van szó, abban az értelemben, hogy nem kell visszaküldeniük semmit, és nem kötelező, nincs számonkérés. A tartomány, az iskolák, a tanárok, és egy tévé csatorna is kialakított egy anyag-központot, ami elérhető bárkinek, és egy központi saját programot, amiből kapjuk hetente egyszer az anyagot. Semmi extrára nem kell gondolni, a többség nagyon kellemes feladat. Tegnap például egy videót kellett megnézni az egyik múzeum muzeológusával, aki elmondta, miről szól a régészet, és mit lehet elmondani egy egy tárgyról. Majd keresni kellett a lakásban régebbi tárgyakat, és kérdésekre válaszolni velük kapcsolatban.
Ez így nagyon jó, nincs sok stressz, ráfeszülés. Ha lesz még idén iskola, lesz, ha nem, akkor sem a szülőkön és a tanárokon van az elsődleges tehet. Egyelőre még lehetséges, amúgy, hogy lesz egy hónapig iskola talán, de biztosat még nem fogunk tudni jövő hétig. Az már biztos, hogy május 4-én nem nyitnak ki.
Ez viszont minden mással együtt, ami amúgy az életünk része, nehezített terep a blogolásban, de leginkább a sütésben. Nem azért, mert nem lehet a gyerekekkel sütni, de nagyon ki kell számolni az időt. És sok az akadályozó tényező. Valamelyik lánykának mindig akkor van fontos elintéznivalója, mondandója, panasza, mikor a legnehezebb lépéseket végzi az ember egy tészta előkészítésében. Aztán meg mire elkészülünk, fotózhatatlan a fény hiánya miatt a kész termék, reggelre meg nyoma sincs. 🙂
Írni meg nehéz – a dolgozósarkamat elfoglalta a Franc, aki sokszor itthon dolgozik (bár van, hogy be kell mennie, ők nem zártak be). Elvonulni meg nem lehet rendesen, én pedig olyan vagyok, aki szeret nyugiban írni, hogy ne veszítsem el a fonalat. (Mint például most, amikor is az egyik lányom felkelt végre, a másik meg nem talál magának reggelit. )
Szóval így állunk. Az, hogy egyáltalán ez a poszt létrejött, egy csoda, de igyekezni fogok, hogy legyen még ilyen. 🙂
Fenn, a messzi északon 