Egy ideje azon gondolkodom, hogy vajon mennyire fogom élvezni ezt a közelgő hazalátogatást.

Van benne némi tapasztalatom, bár sosem mentünk ilyen messziről haza úgy, hogy esélye csak keveseknek volt meglátogatni. És sosem mentem még haza látogatóba gyerekekkel.

Azt gondoltam, hogy talán valamit változtat majd a dolgon, hogy már vannak gyerekeim. Változtat, ugyanis még rohanósabb lesz az egész. Lényegében a pihenés iránti vágyamat már el is felejtettem, el tudom engedni, most egyelőre abban reménykedem, hogy nem betegszem le az első hét rohanása után és élvezni is tudom majd az otthontartózkodást. Amire nagyon vágyom, azt gondoltam, hazamegyek feltöltődni, mert hiányzik sok mindenki és nagyon, de nagyon hiányzik Budapest és a Balaton.

Egyelőre azonban a lóti-futin túl sok mindenre nem számítok. Számítok még melegre, kimerültségre, kialvatlanságra, jetlagre (idefele két hétig nem tudtam átállni), kiszámíthatatlanságra.

Számítok még a rengeteg mogorva emberre, a szmogra és a közhangulat további romlására – és egyik sem hiányzik. Nagyon fognak hiányozni a mosolygós, kedves, udvarias kanadaiak, ez biztos.

És nagyon nagyon számítok a klassz beszélgetésekre a barátainkkal, a Nagylányom örömére, hogy találkozhat a barátaival és a nagyszüleivel, sok sütire és fagyira, amik tényleg finomak, és a cicáimra. Ezek remélem segítenek abban, hogy kibírjam a sok rohanást is a két gyerekkel a kánikulában úszó Budapesten.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s