Pár héttel ezelőtt, ahogy már írtam a blog Facebook oldalán is akkor, megpróbálkoztam az őszi gardróbkihívással, aminek szerintem leginkább az a célja, hogy rávezessen minket arra, mennyire nem is tudjuk, mi van a szekrényünkben. Gyakran már azt is elfelejtjük, mire van igazán szükségünk.
A magam részéről különösen az Instagramot lapozgatva szoktam elbizonytalanodni, ahol folyton lehetetlen helyzetekben, tökéletesen összetett módon, kifogástalan sminkben és frizurával pózolnak tükör vagy fényképező gép előtt csinos nők, mindegyik elképesztően jól felöltöztetve, mindig minden passzol rajtuk. Mindig tökéletes a minimalista rend az életmód bloggerek oldalán, mintha csak egy lakberendezési magazinból léptek volna elő. Az esetek többségében ez leginkább arra jó, hogy elhitesse velünk, földi halandókkal, hogy nem tudjuk mi a jó nekünk és nem jó az, ahogy élünk.
Eszter blogja, az ahhoz tartozó Facebook oldal és Instagram oldal vett rá arra, hogy mást is meglássak ebben a divat-influencer világban. Ő ezt az egészet a környezettudatosság szemszögéből nézi, ami számomra nagyon fontos.
A gardróbkihívások pár évvel ezelőtt kezdődtek, ha jól tudom egy kanadai blogger kezdte el. (Bár még mindig nem tudom elképzelni, hogy valaki október végén ezen az éghajlaton nem fázik ezekben a szettekben, de láttam a minap egy mezítlábas lányt a buszon, és volt vagy nulla fok.) Az egész lényege, hogy egy héten át tíz ruhadarabot kell variálni. A tíz ruhadarabba nem számítanak a fehérneműk, és a kiegészítők. Ami engem illet, a kabátot sem szívesen számolom bele, különösen ősszel és tavasszal, ami itt nem is ősz és nem is tavasz már (vagy csak névben az). Így itt csaltam. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy annyira hideg lesz az a hideg szél, és annyira párás lesz a hétvége. Azt a párás, jeges hideget nem védte már ki a meleg zokni, kénytelen voltam cipőt cserélni, és vasárnap így is fáztam. Ha a budapesti novemberekre valaha is panaszkodtam, visszaszívom. Az összes budapesti novembert és februárt ezennel imádom, és kérem vissza. Az adott hét szombatján jeges hó kezdett zuhogni, ami vasárnap délelőtt esővel váltakozva esett. Mit esett, tombolva zuhogott. Nem volt vidám nap, gyakorlatilag nem lehetett nem fázni.
Itt, Kanadában mások a dimenziók. Azt el tudom képzelni, hogy ha valaki egy nagyvárosban dolgozik, autóval vagy metróval jár, akkor akár télen is tud tényleg nagyon stílusosan öltözködni, de egy hétköznapi, gyerekes életben nem ez az elsődleges szempont. Viszont nagy örömet okoz, mikor sikerül megtalálni az egyensúlyt a saját igényeim, a kényelem és a gyerekekkel töltött idő szabta korlátok között. Hiszen egy játszótérre nem a legszebb velúr bőrcipőmben megyek, de a szűk nadrág és világosszürke gyapjú kabát sem a legpraktikusabb. Az az ősz, amit otthon ismertem, itt nagyon rövid, így az én igen gazdag őszi ruhatáramat legnagyobb sajnálatomra egyáltalán nem használom ki. Ahogy tavasszal sem nagyon tudom őket hordani – ha sok a hó, nagyon sokáig olvad, minden felcsapódó sós latyak lesz. Egyszerűen az agyonmosott farmer, hótaposó és téli vízálló kabát, ami messze nem csinos, az egyetlen járható út. De azért most újra kedvet kaptam kicsit jobban igyekezni, megtalálni a kiskapukat.
Az biztos, hogy újra szembesültem azzal, hogy bár a kapszulagardrób nem az én stílusom, de egy majdnem kapszulagardróbnyi ruhával, amik praktikusan vannak összeszedve, és amit néha a vágyaim szerint, de leginkább a szükséget a vágyaimmal összekötve nagyon is jól fenn tudok tartani. Mikor válogattam a ruhákat, nagyon kevés kétségem volt afelől, hogy mit vennék fel szívesen, mit mivel hordanék egy őszi, +5 és 0 fok közötti, párás időszakban. Vannak mára olyan alapdarabjai a ruhatáramnak, amiket szeretek, jól tudok kombinálni. Jelenleg a legnagyobb problémám az, hogy hogyan pótlom majd őket, ahogy lassan elhasználódnak. Többségük turkálói darab, online turkálókból szedtem őket össze az elmúlt pár évben. Minden alkalommal, mikor böngészem a boltok kínálatát, kifejezetten keresem a hasonló felsőket, nadrágokat, hogy tudjak venni egy-egy tartalék darabot.
A másik dolog, amire rájöttem, hogy bizonyos színeket sokkal jobban szeretek másoknál. Ha tetszik, ha nem, ha unalmasnak találják mások, ha nem, a szürke, sötétkék, világosbarna, menta és tört fehér olyan színek, amikben jól érzem magam és amiket imádok. Csak azért nincs tíz szürke pulóverem, mert tudom, hogy nem hordanám őket. Szerencsére már elég hosszú ideje törekszem egy minimalista ruhatárra, így képes vagyok ellenállni a csábításnak .
Amiben segített ez a hét az az, hogy visszataláljak oda, ahol a gyerekek előtti életemben voltam. Mivel itthon töltöm a napok nagy részét, nem vagyok rákényszerítve arra, hogy reggelenként összeállítsak egy szettet az előttem álló napra. A kényelem fontos, de itt is meg kell találni az arany középutat, hogy ne csak kényelmes legyen a viseletem. Rájöttem, hogy jó, ha újra van saját magamnak felállított rutinom, amibe beletartozik az is, hogy kiválasztom a délután hordandó ruháimat.
Egy dolog biztos – ez a kihívás megerősített abban, hogy jó úton haladok. Nem kellenek a legújabb, legjobb, legdrágább darabok, csak némi tudatosság.
Fenn, a messzi északon 