A Sorel bakancsok dicsérete

Végre sikerült! Elkezdtünk felzárkózni. Megnéztük például a Fargo című sorozat első két szezonját.

Mióta megszületett a Nagykisasszonyka, hát nem éppen a filmek és tévés sorozatok követése volt a legfontosabb dolgunk. Elvétve ugyan belekezdtünk pár sorozatba, de igazán nem szántunk rájuk sok időt és energiát. Filmeket néha néztünk, de moziba szökőévben egyszer jutottunk el. (Szerintem konkrétan a szökőévekben.)

Két dolog változott – a Lányok elég nagyok, és így már nem vagyunk hulla fáradtak esténként. (Na jó, most, a tél ötödik hónapjában kicsit azért mégis fáradtak vagyunk, de értitek, mire gondolok!) És vettünk televíziót.

Na, azért ez nem volt olyan egyszerű menet, ugyanis nem akartunk ilyesmit a lakásba, hiszen évekig nagyon jól elvoltunk nélküle. Amit akartunk, hogy lássanak a gyerekek, azt megnéztük számítógépen, DVD-n. Ráadásul a kisebbik lányunk az a fajta, aki ha a képernyő elé kerül, akkor szinte nem is pislog, úgy bámulja a mozgóképet. De a nagyobbikat sem kell félteni.

Mégis beadtuk a derekunkat. Adás, na az pont nincs benne, mert az a mennyiségű reklám és vacak, ami itt van a tévében még a hazai felhozatalnál is rosszabb, ha kivesszük a híreket a képletből. De a YouTube fut ezen is, a Spotify-t is hallgathatjuk, és előfizettünk a Netflix-re. Egyszerűen túl hosszúak és hidegek a telek, mi pedig túl messze lakunk azoktól a vidékektől, ahol télen is valódi élet van. A reklámokat így is kikerüljük, választék is van, gyerekzár is – egyszóval a dolgok nem csúsznak ki a kezünk közül.

Ami ennél sokkal fontosabb viszont, hogy ezennel befejeztük a Fargo-t. Nem a filmet, azt már vagy tízszer befejeztem. Hanem a sorozat első évadát. Tudom, ennyire vagyunk lemaradva, de ami jó az jó, nem számít, mennyire új vagy régi. És ez egész jó.

De még csak nem is ez a lényeg. Hanem a csizmák.

Igen. Az egész sorozat alatt minden egyes képen a csizmák tűntek fel. No meg az, hogy ha ezt a Budapesti, újabban tíz fokos télben nézem, azt gondolom, hogy pusztán valami cohen-i humor, ami megjelenik a sorozatban is. De most, hogy itt, a mínusz tíz fokos kanadai télben csücsülök, csak és kizárólag a Sorel bakancsokra tudtam koncentrálni.

Mert ez, kérem, a túlélés kulcsa az ilyen vidéken. Minnesotához képest Québec tulajdonképpen nem is kemény vidék. és még itt is kell egy Sorel vagy egy ahhoz hasonló kaliberű téli cipő. És bizony, az emberek a télben, ahol még a főutak is lassan kerülnek ki a hó alól, nem csinos topánkában, meg holmi sima bőr cipőben járkálnak. Hanem hóba való, kő keményen bélelt csizmákban. Valahol valóban humoros, és rettentő jellemző ez a sok hótaposó, ahogy a nadrág bele van tűrve, ahogy dominálja a képkockákat sokszor. De ha tudnátok, milyen jól esik egy átfagyott lábakkal töltött tél után azt érezni, hogy ebben nem kezd el olyan hamar fázni, átéreznétek azt, amit én.

Hogy a Frago című sorozat valójában óda a csodás, jó, otromba, de rendkívül hatékony téli cipőkhöz.

Persze azon túl, hogy az első évad erősen épít Cohen-ék filmjére, és éppen ezért, elég jó.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s