Imádom. Ha valaki azt mondaná, válasszak egy valamit, amit ezentúl minden nap meg tudnék enni reggelire, az ez a keksz lenne. Amióta anyukám egyik skót útja után hozott egy zacskó ilyen kekszet kóstolóba, azóta vágyok arra, hogy tele legyen vele a szekrény.
Mint kiderült, elég kevés kihívás van a receptben. Konkrétan semmi. Hihetetlen könnyű, kevés összetevője van, de lehet variálni is – én legközelebb sajttal és mákkal szeretném kipróbálni.
Eredetileg a kenyér kiváltására kezdték el ezeket sütni, olyan megoldást keresve, ami hosszan eláll. Alapvetően Skóciából származik, de Angliában is vannak változatai.
Mivel én a nagy szemű zabpelyhet szeretem, ezért azt a változatot sütöm, amiben egyenlő arányban van zabpehely és liszt. Több recept apróbb zabpelyhet használ, és vagy kizárólag zabot használnak, vagy pedig kevesebb lisztet adnak hozzá. A bolti zabkeksz inkább oatmeal-ből készül (zabdara vagy zabliszt, ebből készül a legtöbb zabkása, amit boltban lehet kapni) , és szeretném később kipróbálni azt a változatot is, amikor egész zabpelyheket keverek zabdarával vagy zabliszttel.
Hagyományosan, és ebben a receptben is, szódabikarbóna a térfogatnövelő. Valójában inkább felesleges bele ez is – a jó zabkeksz amúgy is vékony és ropogós, így a szódabikarbóna nyugodtan elhagyható.
Ami a zsiradékot illeti, lehet vegánosítani, és olajat használni bele, de az igazi mégis a vaj. Mellé még kerül némi forró víz, egy kis só, és lényegében kész is a tészta.
Kifejezetten finom érettebb kemény sajtokkal vagy friss kecskesajttal, de kellemes vajjal és lekvárral is. Egyétek, ahogy tetszik.

Skót zabkeksz
Hozzávalók:
100 gr zabpehely
100 gr teljes kiőrlésű liszt, zabliszt vagy rizsliszt
1 kiskanál szódabikarbóna
1 kiskanál só
50 gr olvasztott vaj
6-10 evőkanál forró víz
- A sütőt előmelegítem 200 fokra. Kibélelek egy tepsit sütőpapírral.
- A száraz összetevőket elkeverem, beleöntöm a felolvasztott vajat és elkezdem gyúrni a tésztát. Folyamatosan, apránként adagolva annyi vizet adok hozzá, amennyitől egy várhatóan nyújtható, de nem puha tészta lesz.
- Kinyújtom a lehető legvékonyabbra egy munkafelületen, és kerek formákat vágok belőle. Az előkészített tepsiben egymás mellé helyezve őket 15-20 perc alatt készre sütöm. Nem szedem őket azonnal rácsra, hanem még úgy 10 percet hagyom a tepsiben a sütőn kívül pihenni, és csak utána emelem őket át egy rácsra hűlni.
