Megmentjük a világot?

Dehogy, nem mentjük meg. Egyedül mi biztosan nem. De azért igyekszünk mindent megtenni az ügy érdekében.

Illetve, nem, sajnos nem teszünk meg mindent. Ennek több oka van. Egyszerűen nem megy, vagy valamikor csak simán elegem van az erőfeszítésből, a küzdelemből. Mert néha az. Néha az egész egy hülye szélmalomharc. Főleg, mikor kilépünk a kis bejáratott mindennapokból, vagy belép a környezetünkben valaki más mindennapja. És közben ha mindent kivennénk az életünkből, ami rossz, akkor elég lehetetlenné válna a helyzet.

Ennek ellenére eszemben sincs feladni.
Amikor lehet, helyi terméket veszek, a lehető legkevésbé becsomagolva. Ha lehet, busszal járok. Éppen rettentő lelkes vagyok, mert még az is lehet, hogy végre meg fog állni a személyvonat a városban, és nem kell autóval járni a nagyobb városokba, parkolót vadászni – Montrealban annyira bonyolult az utcai parkolás, hogy szinte diploma kell a táblák értelmezéséhez.

Továbbra is idény szerint igyekszünk enni, megfontoltan próbálunk ruhát vásárolni, és inkább kevesebbet, de értelmesen utazni. Amit muszáj kidobni, azt szelektíven gyűjtjük, komposztáljuk, újrahasznosítjuk. Ami nem kell, azt csak ritkán vesszük meg.

A kevesebb néha több. Vagy inkább a kevesebb szinte mindig több.

Mégis miért nem mentjük meg ezzel a világot? Szerintem senki sem menti meg a Földet, aki igyekszik az életében csökkenteni a hulladék mennyiségét, aki kerüli a műanyagot, elhagyja az egyszer használatos dolgokat az életéből. Nem lesz radikálisan más a világ, csak mert bambusz vagy fém szívószálat adok a gyerekeknek, textilszalvéta van itthon és intimkelyhet használok eldobható intimbetétek helyett. Nem világmegváltó az sem, ha nem eszek húst vagy ha csak a helyi farmon vásárolok húst. Azért, nem mert egyszerűen nem lehet a felsőbb döntéshozók akarata és globális összefogás nélkül semmi hatalmasat elérni.

Mégis megéri, és nem adom fel. Mert a jövő döntéshozói a gyerekeink, és az alulról építkező kezdeményezések is fontosak. Mert minél többen igénylik egyénileg a változásokat, annál hamarabb és könnyebben fognak nagyobb lépéseket tenni maguk is, nyomást gyakorolva a közvetlen környezetükre és a politikára.

Persze kicsit el vagyunk késve. Mert azért mégiscsak mindenki szebbet, jobbat nagyobbat szeretne – lakásból, autóból, nyaralóból, kertből, nappaliból. A többségnek mindent felülír a kényelem, vagy ha nem is mindenben, de a legtöbb dologban. Tagadhatatlan, hogy a reklámok, a környezetünk hatással vannak ránk, és talán észre sem vesszük, ahogy bekúsznak az életünkbe bizonyos elvárások, amik nem éppen tudatosságra késztetnek. Miközben a döntéshozóink többsége, akiket mi választunk jobb esetben, szinte mintha azért dolgoznának, hogy minél hamarabb tegyék tönkre a természetet, a Földet, az életünket.

Sokan a nagy fejlett nyugaton is eltévedtek valahol, puszta jó szándékból. Együnk kevesebb húst, ez természetes, nincs már mit vitatkozni ezen – azon túl, hogy felesleges naponta, vagy akár két naponta húst fogyasztani, a húsipar ráadásul az egyik leginkább környezetkárosító iparág a bolygón. És kiválóan lehet növényekből is pótolni mindazt, amit amúgy hússal vinnénk be a szervezetünkbe. De azért nem kellene túlzásokba sem esni. Semmi kifogásom a vegán és vegetáriánus étrend ellen. A probléma ott van, hogy ezzel sokan el is intézik a dolgot.
Minden hirtelen vegán lett, glutén mentes, növényi. Már azokon a kozmetikumokon is megjelent ez a hívószó, amik máskülönben állatokat gyilkolnak azért, hogy nekünk rúzs kerülhessen a szánkra és sampon a hajunkra. De ennyi sokaknak elég. Pedig ezek nem elengedhetetlen dolgok az életben és vannak megfelelő alternatívák, amik állatok életébe és egészségébe sem kerül, és magunkat sem csapjuk be.
A vegán bőr táskák mind kőkemény műanyag termékek – valami furcsa oknál fogva a vászon táskák nem vegánok sosem. Kérdem én, a kőolaj származék, a műanyag, mégis milyen módon jobb a környezetnek? Miért nem tudunk lemondani a bőrről, mint olyanról, ha már ennyire fontos, és varratni vászon táskát egy kézművessel ugyanannyi pénzért, amennyiért egyes cégek a mű- és nem műbőr táskákat el akarják nekünk adni?
Visszatérő vesszőparipám az, amit a legkevésbé értek a világmegváltók vegánságában (tisztelet a kivételnek) – az, amikor messziről érkező, intenzív termelésből származó, környezetkárosító módon termesztett és szállított termékekkel pótolják az állati eredetű ételeket. Sok országban nem kell avokádót, mangót, agave szirupot, quinoát, külföldről származó mandulatejet enni és inni, hiszen helyben is rengeteg alapanyag megterem, ami ezeken túl is alkalmas a fehérje, kálcium és egyebek pótlására. A tofu sem váltja meg a világot, pláne ha mondjuk intenzív erdőirtások és vegyszerezés árán kerül az asztalunkra. (Abba most ne menjünk bele, hogy mit okoz sok ilyen, nagyon népszerű ételnek a tömeges termelése az adott területen élő emberek életében, és hogy valójában vegán-e az az étel, amit méhek odaszállításával poroztatnak be. Ezekről elég sok cikk van az interneten, mindenki nyugodtan tájékozódhat.)

Nem könnyű, persze, és döntéseket kell hozni, kompromisszumokat kötni.

Minden nap. Nem könnyű például Kanadában márciusban csomagolás mentesen vásárolni (mondjuk az itt sosem könnyű) és helyit fogyasztani. Ötödik hónapja tart a tél, lassan már csak a vége van mindennek, amit ősszel betakarítottak. Fonnyadtabb a krumpli, a karfiol és a répa is. Marad a melegházi, csomagolt zöldség, a mexikói import, vagy a helyi hús és hal. Melyik a jobb? Nem tudom. De valamit enni kell és naponta hozunk egy döntést mikor nincs igazán jó és ideális megoldás.

Vagy itt van a gyerekek ruházásának kérdése. A környéken a legtöbb üzlet fast fashion lánc, és napi szinten felmerül bennem, hogy annak ellenére, hogy pontosan tudom, hogy mivel jár a fast fashion vásárlása, mit támogatok, valójában miért is vennék mást!? A kilenc éves gyerekem, aki fára mászik, jégen csúszik, esőben táncol, nem fogja már ezt a méretet nagyon átörökíteni a húgára, mert nem vigyáz a ruháira, és ez nem is olyan nagy baj, legyen csak gyerek, másszon csak fel minden fára. Viszont akkor miért vennék meg neki egy kézműves, minőségi, drága terméket, ha tudom, hogy egy hónap után foltozom majd. Vajon mi a valóban jó megoldás?

Nem tudom mi a jó döntés. Fel nem adom, nem fogok papír törlőt venni, resortokon nyaralni, ahogy hétvégékre sem repkedtem el soha rettentő divatos városokba, hogy kipipáljam a bakancslistámon. Nem vásárolom fel a boltokat a leértékelésekben és epret sem eszek télen.
De nem akarom magammal azt sem elhitetni, hogy megváltom a világot, vagy hogy minden ilyen döntés maradéktalanul jó. De talán kicsit jobbá tudjuk tenni az életet, talán hatással tudunk lenni a környezetünkre, talán, csak talán, lelassul az, ami elkerülhetetlennek tűnik. Talán a gyerekeinkre még élhető Földet hagyunk. És talán ha sokan, rengetegen nem váltjuk meg a világot, de teszünk valamit a bolygóért, a végén mégis jutunk valamire.