Menta-citromfű szörp

Azt, hogy a szörpkészítés lenne a kedvenc befőzési formám, nem mondanám. Viszont ezeket a típusú szörpöket végtelenül egyszerűen és kevés munkával el lehet készíteni, így beadtam a derekam idén is, és készítettem egy keveset a lányoknak.

A citromfű és a menta a Nagylány kedvenc két gyógynövénye, imádja őket szagolni, rágcsálni, és kifejezetten rajong a balatoni szomszédasszonyunk, Marika menta-citromfű szörpjéért. Ezért idén tavasszal vettem egy-egy tövet mindkét növényből a kertészetben, hogy aztán ősszel elkészülhessen a kedvenc itala. Nem titkolt célom ezzel, hogy a lányom még az eddiginél is kevesebbszer kérjen cukros vackokat a boltban, hiszen most már tudok arra hivatkozni, hogy itthon várja a csodás házi készítésű szörp.

Én nem vagyok az a cukormentes anyuka, aki mániákusan és mindenáron kerüli a cukrot. Persze igyekszem csökkenteni és alacsony szinten tartani a fogyasztásunkat, de mivel nincs olyan egészségügyi problémánk, amit a cukor teljes elhagyása gyógyítana, ezért ezekkel a szörpökkel, és persze az isteni házi süteményekkel, kompromisszumot kötök.
Amúgy is azt gondolom, hogy a legtöbb dologban érdemes kompromisszum késznek lenni, és nem vak hittel csinálni a dolgokat. Nekem is voltak olyan időszakaim, különösen mikor első alkalommal lettem anyuka, hogy elkaptak ezek a vallási szintre emelt elképzelések, de idővel sikerült nagyrészt inkább kompromisszumokra törekedni. Ahogy nem törekszem a lehetetlenre a hulladékmentességben sem, és ezért hulladékcsökkentésnek nevezem, úgy a cukormentesség sem a célom, amíg erre nincs valódi egészségügyi indokom.

Egyszóval igen, ez egy cukros szörp. Én szeretem barna cukorral készíteni, mert jobban szeretjük az ízét. Nem méricskélek pontosan, és a legtöbb interneten talált receptben írtnál kevesebb cukort kerül a mi szörpünkbe. A lényeg, hogy finom legyen. Nem használok tartósítószert és nem dunsztolok – annyi készül, amennyi elfér a hűtőben. Majd az utolsó körben készítem úgy, hogy biztosan tartósabb is legyen.

Menta-citromfű szörp

Hozzávalók:
2 liter víz
kb 600 gramm cukor
egy nagy csokor menta
egy nagy csokor citromfű
egy-két citrom leve

  1. A citromfüvet és mentát lemosom és egy deszkán apróra vágom. Lehet aprítóban is felaprítani vagy leturmixolni, de én jobban szeretem a nagyobb darabokat használni.
  2. A vizet felforralom a cukorral. Elég, ha gyöngyözve forr, nem kell bugyogni. A lényeg, hogy a cukor olvadjon el. Ehhez néha érdemes megkeverni.
  3. A vízbe facsarom a citromok levét, ügyelve arra, hogy ne kerüljön bele a citrom magja. Beledobom a mentát és a citromfüvet. Lefedve hagyom 24 órán át ázni. Néha érdemes megkeverni a nap folyamán.
  4. Másnap sterilizálom az üvegeket, amibe át akarom őket önteni. A keveréket leszűröm és újra felforralom (ezt a részt ki lehet hagyni, ha nem akarjuk sokáig tartani, és a hűtőszekrényben fogjuk tárolni), majd átöntöm az üvegekbe.
  5. Ha későbbre szeretném eltenni, melegen érdemes száraz dunsztba tenni, és ott hagyni kihűlni. Ehhez igazán jól fertőtlenített és jól záró üvegekbe tegyük el.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s