Eplekake, norvég almatorta

Évek óta tervezem, hogy összeszedek és elkezdek ide is leírni sok-sok almás receptet, méghozzá azért, mert szerintem az egyik legjobb gyümölcs az alm. Könnyen beszerezhető, nem igazán drága és hosszan elérhető nagyjából bárhol, ráadásul sokszínűen felhasználható. No és persze finom. Mivel ennek a blognak az ételekkel foglalkozó szakasza legtöbbször szem előtt tartja a fenntarthatóságot, valamint az is fontos számomra, hogy lehetőleg a hétköznapokat inkább megkönnyitsem, és ne megnehezítsem, ezért az alma egy csodás, pont ide való alapanyag, ami megérdemli ezt a figyelmet.

Ez a norvég sütemény talán sokak számára ismeretlen, akik nem éppen a skandináv vidéken élnek. Manapság hatalmas divatja van a skandináv módinak – hygge, lagom, és biztosan van még finn és izlandi változat is. Megmondom őszintén, ez a skandi életstílus nekem is nagyon bejön, és igen, nekem még az északi vidék és időjárás is vonzó. Ez a torta pedig csodásan beleillik ebbe a módiba. Azon kívül, hogy a csodálatos almával készül, maga a tészta nem egy nagy kihívás. Igaziból robotgép sem kell hozzá, és a sütőben szépen, lassan sül, miközben mondjuk délután leckét írunk a gyerekkel vagy levezetünk egy zoom beszélgetést, megfőzzük a vacsorát, vagy amennyiben előre főzzük a heti menüt (helló batch cooking), vagy éppen csak leülünk társasozni, olvasni, és éljük a hyggét.

Az eplekake, szerintem kiváló karácsonyi desszert azoknak, akiknek eszük ágában sincs bejglivel, fényűző tortákkal, ezer féle aprósütivel várni a vendégeket. Vagy akkor is jól jön, mikor az óvodába, iskolába, irodába kell vinni valami olyan finomságot, ami bizonyára a többségnek ízleni fog. Ha pedig a nyugis december és slow karácsony a fő cél ebben az évben, ezt a süteményt feltétlenül érdemes felvenni a listánkra.

Most azt gondolom, hogy az eplekake egy állandó része lesz a repertoáromnak. És azt is gondolom, hogy néha más gyümölccsel fogom elkésziteni – körtével, áfonyával, barackkal, vagy éppen adok hozzá egy kis mazsolát, aszalt áfonyát. A mandula helyett diót is lehet rá szórni, a fahéj mellé egy kis őrölt kardamomot is lehet hintek rá a következő alkalommal. Egyszóval ez egy csodás süteménynek tűnik olyanok számára, akik egyszerű, minimalista, fenntartható és szezonális recepttárat szeretnének maguknak tudni.

Norvég almatorta, eplekake



Hozzávalók:
150 gr finomliszt és 60 gr rozsliszt
vagy 210 gr finomliszt
7 gr sütőpor
150 gr szobahőmérsékletű vaj
100 gr barnacukor és 120 gr kristálycukor
vagy 220 gr kristálycukor
3 nagyobb tojás
120 ml tej
3-4 darab alma felszeletelve vastagabb szeletekre

a tetejére:
2-3 evőkanál barnacukor
egy jó maréknyi szeletelt mandula
1 kiskanál őrölt fahéj
pár darabka vaj

szükséges eszközök:
egy 20-22 centis tortaforma

  • Előmelegitem a sütőt 180 fokra. A sütőformát kikenem vajja és meszórom liszttel vagy kibélelem sütőpapirral.
  • Egy tálban elkeverem a lisztet és a sütőport.
  • A robotgép táljában, vagy egy jó keverőtálban habosra keverem a szobahőmérsékletű vajat a cukorral (vagy cukrokkal). Egyenként hozzáadom a tojásokat. Ezután belekeverem a lisztes-sütőpor keveréket, majd lassan beleöntöm a tejet és kikeverem a tésztát.
  • Beleöntöm a masszát az előkészitett tortaformába. A tészta tetejére tetszőleges módon felsorakoztatom szorosan egymás mellé az almaszeleteket úgy, hogy kicsit lenyomom őket, így majd itt-ott körbe fogja fogni a tészta. Mikor befedtem a tésztát az almával, meszóróm a barnacukorral, a fahéjjal és a marék mandulával, valamint a szélére dobok pár apró darab vajat.
  • Nagyjából egy óra alatt készre sütöm a sütőben. Érdemes tűpróbával ellenőrizni, hogy átsült-e a tészta. Ha nem süt egyenletesen a sütő, és úgy látszik, megég a sütemény széle, alufóliáva be lehet vonni a szélét. Mély aranybarna lesz a teteje mire készen lesz.
  • A tortaformából kiemelve rácson hagyom a tortát hűlni, de érdemes már langyosan megkóstolni.
  • Kiváló karamel sziruppal, fahéj sziruppal vagy akár vanlia sodóval is. De nyáron biztosan teszek mellé egy gombóc vanliafagyit majd.

A recepthez az inspirációk innen:

North Wild Kitchen

New York Times Cooking

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s