10 hét 10 keksz újratöltve – A legegyszerűbb sós keksz

Az hagyján, hogy a legegyszerűbb, de igen finom is, ráadásul tej és tojás mentes. Egyszerűen egy ideális hétköznapi, anyabarát, gyors sütni való, ami viszont igen hamar elfogy, így ebből sem árt eleve több adagot begyúrni.
Mindemellett ezek a kekszek egészségesek is, bár óvatosan bánok inkább ezzel a kijelentéssel, mert ugyan nem szoktam semmit számolgatni (kalória, zsírtartalom, stb.) , de azt gondolom, ha megeszek két adagot egy ültő helyemben, akkor azért az szép adag extra bevitel bármiből is. Abban biztos vagyok, hogy igen kevés pénzből megúsztam ezeket a sütiket, tehát elég takarékos dologról van szó; illetve rendkívül kellemes kenyér helyett is, például mindenféle mártogatós mellé, esetleg sajttal és zöldségekkel, vagy akár leves mellett is.

Egy rakás kisütött keksz.

A receptet ugyanott találtam, ahol az előző, sajtos-omlós kekszet. Annyiban készítettem az eredeti recepthez képest máshogy, hogy én más mag-arányokkal dolgoztam. Nagyon szeretem a mákot, így abból többet tettem a tésztába, és a tökmagot is kicsit jobban meglendítettem. Lisztnek világos rozslisztet használtam, egyszerűen csodálatos ilyen kekszekhez, tartalmas és ízesebb liszt, de nem túl nehéz. Vízből is többre volt szükségem, mint a receptben írják, úgy 5-10 gramm még legalább kellett bele. Azt gondolom, ez függ a liszttől is, de érdemes érzésre dolgozni – a tészta ne legyen túl nyálkás, hiszen ki kell nyújtani, de túl sűrű sem, mert akkor túlzottan tömör lesz.

Mindenképpen érdemes kreatívkodni ennél a receptnél. Talán az arányokat érdemes tartani – legyenek benne kisebb és nagyobb magok, a súly a liszthez arányában talán maradjon meg, de ezen kívül azt gondolom lehet szabadon lehet engedni a fantáziát. Első sütéskor érdemes kipróbálni ezt a receptet, hogy meglegyen a textúra és a sütési idő, kitapasztaljuk a kekszet, de ez tényleg nem lesz a legbonyolultabb sütési élménye senkinek. És ez remek benne.

Sőt, a nyers tészta fagyasztható is, és természetesen ezekkel a paraméterekkel kiválóan beleilleszthető nem csak a hétköznapokba, de a batch főzésbe is, hiszen gyors, egyszerű kekszről van szó.


Egyszerű magos sós keksz

előkészítés: 15 perc
teljes elkészítési idő: 45 perc
kb. 70 db keksz lesz belőle
vegán, tojásmentes, tejmentes

250 gr világos roszliszt (helyettesíthető bármilyen más liszttel)
30 gr sótlan tökmag
20 gr lenmag
25 gr sótlan napraforgómag
15 gr szezámmag
8 gr egész mák
55 gr olívaolaj (extraszűz)
kb. 5 gr só
100-110 gr víz

  • A sütőt előmelegítem 170 fokra. Két sütőlapot kibélelek sütőpapírral.
  • Egy tálba kimérem a hozzávalókat és ebből egy tésztát gyúrok. Előfordulhat, hogy kicsit több, vagy kevesebb víz kell majd, így nem öntöm bele az összes vizet azonnal, hanem 2-3 részletben, és ahogy összeáll a tészta, a végén apránként. Nem kell sokat gyúrni, épp csak álljon össze.
  • Két részletben 1-2 milliméternyi vastagságúra nyújtom (nagyjából a tökmagok vastagsága fogja meghatározni a tészta vastagságát). Pizzavágóval, derelyeszaggatóval vagy bármilyen kekszkiszúróval kiszaggatom a kekszeket.
  • Az előkészített sütőlapokra rakosgatom őket, és 25-30 perc alatt készre sütöm őket. A sütési idő nagyban függ a sütőtől és a keksz vastagságától, így 15 és 20 percnél érdemes rájuk nézni.
  • Jól záródó tárolóban napokig eláll.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s