Víz – inni vagy nem inni

Odaadó híve vagyok a csapvíznek. Nem pusztán azért, mert kevesebb (műanyag) hulladékkal jár, hanem azért is, mert Budapesten és a Dunántúlon akárhol jártam, mindig is teljesen jó és iható volt a víz.

Ezért mikor ide költöztünk tavaly, nem is gondoltam arra, hogy gond lehetne abból, ha iszom a csapból folyó nedűt. Aztán pár hét alatt az állandó gyomorpanaszok és egy elmulaszthatatlannak tűnő felső légúti fertőzés közben úgy döntöttem, elég volt, most veszek bolti vizet, hátha ott lesz a kutya elásva. Szerencsére volt öt literes kiszerelés is, nem kellett kisebb üvegeket venni. Idővel jobban lettem, de akárhányszor visszatértem a csapvízhez, visszatértek a gyomorrontás szerű tünetek, és ha éppen bujkált bennem valami, biztos lehettem benne, hogy ágynak esek.

Szerencsére van egy alternatív megoldás itt, ami ugyan messze nem hulladékmentes, és nem is éppen túl finom, de nem is rossz – a tartály töltés a boltokban. A képlet rettenetesen egyszerű. Négy literes a legkisebb és 20 liter körüli a legnagyobb kiszerelés, amit vinni lehet. A pénztárnál vagy kifizetjük előre a vizet, amit majd veszünk, vagy az automatánál bedobjuk a megfelelő mennyiségű pénzt, pár dollárt, kimossuk a tartályt, és megtöltjük a tisztított vízzel.

A ballonos, nagy kannáknál van egy másik lehetőség is, hiszen ezek betétdíjasok, mint otthon a szódásnál az üvegek – ha ásványvizet szeretnénk, akkor egyszerűen visszavisszük a boltba és veszünk egy újat. És ezeket a ballonokat is megtölthetjük a boltokban az automatából.

 

IMG_20181015_101536.jpg
Új jóbarát.

 

Ez így is félmegoldás, de vannak azok a helyzetek, amikor nem áldozhatunk fel mindent a környezetvédelem oltárán, mert nem éri meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy a kartonnyi ásványvíz vásárlás egy rettenetesen szennyező és káros dolog, aminek nincs értelme abban a formában, ahogy ez például Magyarországon megy. Pláne azért butaság, mert a legtöbb helyen kifejezetten jó az ivóvíz minősége. Akinek viszont ez nem megfelelő, még mindig vehet víztisztítót, ami még állítólag hatékony is (bár én nem vagyok nagy híve). És akkor még mindig nem szennyezte feleslegesen rettentő sok műanyaggal a környezetét. Attól, hogy bedobjuk a palackot a szelektív kukába, amit mostanában nem is ürítenek rendese, még egyáltalán nem biztos, hogy újrahasznosul, és csak mert újrahasznosítható még nem jelenti azt, hogy jó. Egyszerűen azért nem, mert felesleges.

Aki pedig a szódát szereti, annak újabban egyre több lehetősége van a szódásoknál vizet venni, betétdíjasan, visszavihető formában, már akár Budapesten is. De ha ez nem szimpatikus, ott a szódagép, ami lehet hogy kicsivel drágább, ha lebontjuk 1,5 literre az árát, de a lelkiismeretünknek biztosan jót tesz. Nem úgy, mint a PET palack a szelektív kukában.

Nem kell mindenkinek az abszolút hulladékmentességre törekedni, sokaknak nem fér bele az életébe. De mindenki számára lehetséges a hulladék csökkentése, amihez támpontot adhat a zero waste öt alapelve:

– utasítsd vissza, amire nincs szükséged
– csökkentsd, amit nem használsz
– használd fel újra
– hasznosítsd újra
– komposztáld.

Ez a sorrend nem alternatív, ha a célunk az, hogy kevesebb szemetet termeljünk mi magunk. Pontosan ezt a sort kellene követni. Ebben az újrahasznosítás az egyik utolsó – azaz csak azért, mert valami újrahasznosítható, még nem lesz kifogás a megvétele.

Így lett ballonos vizünk.

prefill_banner_im12
kép innen: https://primowater.com/wp-content/uploads/2016/01/prefill_banner_im12.png

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s