Három gyors és olcsó dolgot készítettünk a gyerekekkel a múlt héten, hogy kicsit jobban feldobjuk a lakást, és a madarak életét is.
Az első ügyeskedéshez Epsom sóra van szükség. Ezt sokszor keserű sónak is nevezik. Magnézium szulfátról van szó, amit itt nagy kiszerelésben lehet kapni fürdősónak. Otthon is kapható, és emlékeim szerint nem túl drága alapanyag.
Ősszel szedtünk sok tobozt – két dolgot terveztem velük, amiket különféle oldalakon láttam, és mind a kettő jól működik. Először havas tobozokat készítettünk a mécsesek köré.
Az utóbbi időben elterjedt a hipós megoldás, de én ilyen mérgekkel nem szívesen dolgozom, és feleslegesnek is tartom. A keserű só viszont nem túl veszélyes, de azért nem baj, ha a gyerekeknek a lelkére kötjük, hogy ne nyalogassák a kezüket. Kell még olyan ragasztó, ami száradás után nem látszik, és egy ecset. Egyszerűen ecset segítségével bekentük ragasztóval a tobozok végeit és megszórtuk a sóval. Nem kell túl precíznek lenni, úgy szép, ha nem egyenletes.
Ugyanígy készültek a mécsesek – befőttesüvegeket bevontunk ragasztóval, és beleforgattuk a sóba. Hangulatos a fénye, és tényleg rettentő gyorsan elkészül.
A tobozok maradéka, és pár WC papír guriga más formában is új értelmet nyert. Ennek a madarak örülnek, remélhetőleg. Földimogyoróvaj, madáreleség és kötél vagy szalag kell hozzá még. A mogyoróvajjal bekentük a gurigákat és alaposan belemártogattuk a tobozokat, és jól megforgattuk a madáreleségben. Bárhova ki lehet akasztani, ahol a madarakat etetjük.