Amikor minden borul – színtanácsadást mindenkinek!

Az egész úgy kezdődött …

De tényleg úgy, hogy pár évvel ezelőtt megismerkedtem Eszterrel, közös barátok révén, akikkel leginkább a kulináris élvezeteknek hódolunk a találkozásaink alkalmával. Az utóbbi időben azonban valahogy mindig elkerültük egymást.
Tavaly Eszter már nagyban belemélyedt a színtanácsadásba mire mi hazalátogattunk, így az akkori közös vacsora is elmaradt. Akkoriban még úgy gondoltam, hogy nekem ezzel nincs sok dolgom. Szürke, aligszínes vagyok, és ezzel együtt is tudtam élni, bár nem éreztem száz százalékosnak a dolgot.

Nagyon sokáig, de tényleg nagyon sokáig azt gondoltam, hogy én valami lágy, szürkés színvilág vagyok. Ha végignézek a szekrényemen, akkor a szürke, fehér és sötétkék dominál. És nekem ez így jó is volt. Sőt, mindig meg is erősítettek benne – szinte a teljes környezetem tompított a színeimen, mintha mindenki azt gondolta volna, hogy majd pont nekem érdemes színt vinni az életembe. Valószínűleg én is a “félrenézett” emberek sorát gyarapítom – a képek és az első benyomás alapján senki nem gondolna élénkebb színtípusnak.

Néha azért belém hasított valami a színekkel kapcsolatban. Azt gondoltam, hogy ezek az öregedéssel járó változások – múlik az idő, és mi változunk, és ez is pont így van rendjén. Mikor a rózsaszínűbb, korallos dolgok elkezdtek tetszeni, akkor kicsit ugyan furcsa volt, de úgy gondoltam, egye fene, éppen sikerült turiban találnom pár pont nekem való pólót, így meg is vettem őket. Viszont mikor Kanadába költöztünk, ezek a felsők Balatonon maradtak, hiszen azt gondoltam, hogy valójában én nem vagyok ez a színvilág, jók lesznek nyárra a kertbe.
Ugyanígy elkezdett nagyon vonzani a menta zöld és a türkiz, így vettem pár darabot, úgysem volt éppen szép ingem és tavaszi pulóverem, amit szívesen hordtam volna – a szürke és fakó barna pulcsik tönkrementek a macskák jóvoltából.

Azt is sokszor hallottam, hogy nem jó, ha az ember foglalkozik magával. Az felesleges időrablás, és nem visz előrébb. Pedig hogy lehet valaki magabiztos, boldog ember, ha nem törődik saját magával? Sokáig ezt el is hittem.

A Kanadába költözés aztán sok mindent hozott magával – a minimalizmusra való törekvést a maximumra kapcsoltuk sok szempontból, a hulladékcsökkentést a sok szemét miatti dühömben kezdtem el nagyon komolyan venni, és ezekkel együtt (vagy mellett) sokkal előrébb kerültem önismeretben is, valóban elkezdtem magammal foglalkozni.
És ahogy sikerült jobban ráéreznem a saját valós igényeimre, úgy elkezdtek megtetszeni a színes ruhák is. Azon kaptam magam, hogy ugyan azt biztosan tudom, mi az, ami egyértelműen nem az én világom, de van rengeteg szín, ami csábít, és nem tudnám azonnal rájuk mondani, hogy ezek szóba sem jöhetnek. Gondoltam hát, hogy ha már van egy színtanácsadó a baráti körömben, és haza is megyünk nyárra, akkor saját magamnak a születésnapi ajándékom egy színtanácsadás lesz, és lesz ami lesz – vagy megerősít, vagy végre egyenesbe kerülök a színekkel kapcsolatban.

Nem erősített meg. Pontosabban nem abban, amiben hittem. És ennek nagyon örülök.

Hogyan is zajlik egy ilyen alkalom? Egy színtanácsadáson elsőként megbeszélitek meg, hogy mi is ez az egész, mik az alap színtípusok. Aztán jöhetnek a kendők és a tükör.
Utálom a tükrüket, nincs is a lakásban egy rendes tükör, de ez alatt a két óra alatt sikerült egészen megbarátkoznom a saját tükörképemmel. Ezért már jár a köszönet Eszternek.
A fehér anyaggal való takarás sokat segít, a természetes fény csodákra képes. Nem zavar be semmi a képbe, könnyebb meglátni, mitől csillan fel a szemed, lesz sápadt vagy sárga a bőröd, mitől éled fel az arcod.
Fontos, hogy ne sminkkel érkezz. Én nem szoktam erősen sminkelni, de leginkább sehogy, viszont ebben az esetben még a primert is elhagytam, és a napvédő krémem sem színezett volt (a nélkül nyáron nem megyek sehova).

Már a legelején lehetett sejteni, hogy meglepetés lesz ez a tanácsadás mindkettőnknek. A szemem sokkal élénkebb, mint elsőre gondolná az ember, és alapvetően meghatározhatatlan a színe – mindig más. A kérdés az volt, hogy melyik színektől élénkül meg, mik nem sápasztanak vagy sárgítanak. Eszter nagyon jól terelt – nem az volt a célja, hogy abba a típusba soroljon, ahova gondol egy kép vagy korábbi ismeretség alapján (mi nem most találkoztunk először, ahogy említettem már), hanem valóban a színekre és főleg rád koncentrál. Nem is fog oda besorolni, ahova én szeretném, pedig mennyivel könnyebb lenne egyszerűen az ügyfél kedvére téve a kedvenc színeit betenni a tálba. Sokkal inkább abban segít, hogy meglásd, mik is a valódi színek, amik kihozzák az arcodból, és belőled a legjobbat.

Azt sejtettem, hogy a piros, a legtöbb sárga vagy a sima alap zöldek, az arany és bármi, ami csillog, az nem igazán lesz az enyém. Arra azonban nem számítottam, hogy melyik kendők nem mennek át az első rostán és melyikek maradnak.

Mikor sikerült kiszórni a “szósemlehetróla” színeket, a fennmaradó kendőket is átválogattuk még egyszer, hogy melyikek lesznek valóban az én színeim.

És így maradtunk egy világos tavasz színpalettában. Ami egyáltalán vagy alig hasonlít a lágy nyárra. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy ezt benéztem, és gyakorlatilag mindenki egész életemben mást sem tett, mint benézte a színeimet.

És hogy mi haszna van ennek az egésznek?
Mindenbe belefér, amit hiszek és ami fontos nekem.

• A tudatos, nem halmozó, igény szerinti vásárlásokat segíti. Ha egy ruhadarabban jól érzi magát az ember, kellemes látvány önmaga számára is amikor belenéz a tükörbe vagy mások ránéznek, és a visszajelzés is pozitív, akkor sokkal jobban fogom magam érezni, és ezek a darabok tartósan az életem részei lesznek.
• Tudatosabban tudok választani, mert tudom, mi áll majd jól. Nem lesznek bizonytalan választások, kevesebb lesz a hiba, így kevesebb lesz az olyan ruha, ami csak áll majd a szekrényben (mint a piros felső vagy a fekete kardigánok most).
• Ha nincs felesleges ruha, nincs felesleges szemét, halmozás. Nem fogom feleslegesen a fast fashion cégekbe pumpálni a pénzt, ahogy más cégekbe sem. Sőt, mivel nem mindig lesz divat ez a színpaletta – most sem az – sokkal valószínűbb, hogy turkálókban és ruhacseréken keresem majd meg a nekem való darabokat.

Egy színtanácsadás és gardróbrendezés nem kell, hogy azt jelentse, amit sokszor látni hasonló témájú műsorokban – nem fogok zsáknyi ruhát kihordani a ház elé, hogy elvigye a kukás autó. Azok, amik háttérbe fognak szorulni, megtalálják majd az helyüket valaki másnál. Léteznek adományboltok, segélyszervezetek, használt ruhát értékesítő oldalak, ahol a saját ruhákat lehet eladni. Mindenre van olyan megoldás, ami nem a kidobást jelenti.
Nem pucolom ki a gardróbomat azonnal, csak előtérbe kerülnek azok, amik már megvannak és beleillenek ebbe a színpalettába, illetve ha vásárolok, akkor nyilván jobban fogok koncentrálni ezekre a színekre.
Sok fekete ruhám eddig sem volt, viszont a többi sápasztóbb színt kell szépen lassan elengedni. Más színeket pedig próbálgatni.

Persze a tanácsadás után, mikor bementem egy turkálóba, kicsit megijedtem. Ott álltam, egyelőre még zúgott a fejem a sok újdonságtól. Ösztönösen indultam volna azok felé a színek felé, amiket ismerek, de tudtam, hogy sok közülük most már nem lesz a barátom. Viszont nem is mertem még az új színeket megfogni és kiválasztani.

Ezért úgy döntöttem, és Eszter is erre biztat, hogy gyakorlom ezeket a színeket – kicsit jobban megismerem őket, összebarátkozunk. Ebben segít egy kis kártya, amit Esztertől kaptam, és rajta vannak a világos tavasz színei. Ez most a pénztárcámban lapul, mindig látom, ha a kezembe kerül, így is ismerkedünk egymással, én és a színeim.

És szépen lassan ki fog ez alakulni.