Többször meséltem már, nem lesz abban semmi új, hogy elmondom, mennyire szeretünk kempingezni. Egyszerű, fenntartható, olcsó módja a nyaralásnak, és igazán természetközeli, ha jól választjuk meg a kempinget.
Itt Kanadában különösen könnyű jól választani – ha az ember lánya a természet lágy ölén képzeli el a pihenést, akkor egyszerűen a SÉPAQ oldalán kikeresi a neki szimpatikus parkot, lefoglalja a sátorhelyet, és megjelenik a megfelelő időben.
A SÉPAQ ( la Société des établissements de plein air du Québec) egy szervezet, ami összegyűjti a szabadidő eltöltésére alkalmas parkokat Québec területén. Vannak ezek között a területek között halászatra és vadászatra specializálódott parkok, tájvédelmi körzetek, nemzeti parkok, védett területek is. A fő tevékenységük nem a tömegek kiszolgálása, nincsenek szállodáik, nincsen teljes ellátás sem. Céljuk az embereknek kapcsolatuk legyen a természettel, ha máshogy nem úgy, hogy elmennek egy ilyen csodás tó mellé a homokos partra a gyerekekkel, és csak bámulják ezt a csodát.
Mi a “rusztikus kemping” néven futó variációt kedveljük. És az elmúlt évben odaadó hívei lettünk a SÉPAQ által fenntartott kempingeknek. Változó, hogy mennyire vad a kemping, van-e bármiféle szolgáltatás a környéken, és az is, hogy mi a területnek a valódi funkciója, milyen tevékenységekre van lehetőség. Tavaly, a Mont Orford parkban voltunk, csodálatos volt. Sokkal jobban emlékeztetett az “igazi” kempingekre, de még mindig egy nemzeti park közepén van, sokkal természetközelibb, tágasabb és fenntarthatóbb időtöltés volt, mint a szűkebb, privát sátorhelyek.
Idén az első kempingezésünknél a fő szempont a gyerekek szórakozása volt – ami nálunk nem azt jelenti, hogy legyen csúszda, animált programok, és fagyis stand, elég, ha van víz a közelben. Mivel még nem ajánlott nagyon eltávolodni a saját régiónktól, ezért Mastigouche mellett döntöttünk, a családbarát St-Bernard kemping mellett.
A családbarátságot ne úgy képzeljétek el, hogy full extrásak a sátorhelyek, csak úgy, hogy biztonságos a gyerekeknek, és a strand tényleg ott van a kemping mellett. (Az, hogy van pelenkázó a WC-kben, a nőiben és férfiben is, vagy hogy van fellépő a gyerekeknek a mosdónál, az alap mindenhol amúgy is.)
Nem csak sátrazni lehet, vannak előre felvert, luxusnak mondható sátrak is hűtővel, ággyal, főzőállomással, gázfűtéssel és napelemmel, és bérelhetők faházak, igaz, azok ebben a parkban egymástól jó messze. Lehet kenu-kempingezni is – ezekre a helyekre kenuval lehet eljutni, és naponta mennek új kempinghelyre a vízen.
Minden kempingben, van tűzrakóhely, a SÉPAQ-okban ez a grillrácsot is magában foglalja, és mindig van egy piknikasztal. Így ilyesmire nem kell gondolni, mikor elindulunk, csak arra, hogy hogyan és mit is együnk. Hűtőszekrény nincs, természetesen, és az európai szokásokkal ellentétben nem is biztosítanak hűtési lehetőséget.
De akkor hogyan lehet megoldani a három napos kempingezést? Nem is olyan bonyolult, persze nem baj, ha nincs 30 fokos hőség, de még akkor is megoldható egy hétvége, ha kánikula van.
Annak idején erre keresve megoldást körbekérdeztem, és nagyon jó ötleteket kaptam.
Első körben minden olyan ételt fagyasztok, ami hús, szósz vagy kenyér. A jégakkuk mellett ezek az első napon segítik a hűtést, és lassan olvadnak ki egy jó fajta hűtőtáskában a jégakkuk között (természetesen árnyékban, autóba téve várakozik, és a hűtőtáska is igazi, jó vastag falu, nem a csinos textilből készült darab. Ebbe a ládába kerül minden, ami romlandó.
Az italokat is le lehet fagyasztani, ha olyanok, esetleg palackokban vizet, bár itt a víz nem probléma, mindig van valahol csap, elég egy tábori víztartályt beszerezni. Ha sörözni szeretnénk, márpedig mi szeretünk, akkor azokat is alaposan behűtöm.
Minden más, zöldség, gyümölcs, a textil hűtőtáskában utazik a jéghideg sörökkel és a fagyott víz vagy a jégakku mellett. Persze nem marad kellemesen hűvös az ital sokáig, de ha szerencsénk van, vagy homokos a talaj, vagy van egy kis hűvös patak a közelben, illetve árulnak jeget a kempingben, és a probléma így máris megoldva. Ezen a hétvégén esetünkben mindhárom lehetőség megvolt. 🙂
Marad a kérdés: lehet-e úgy kempingezni, hogy nem veszünk meg készételt, vagy csak minimális szemetet termelünk?
A válasz, természetesen, hogy lehet, és nem is okoz különösebb bonyodalmat, ha tudatosan szeretnénk ilyenkor is főzni.
A slow food cél, nem dogma. A tudatos, odafigyelő, helyi és szezonális étkezés nagyrészt bárhol megvalósítható, különösen a nyári hónapokban. Leülni az asztalhoz, vagy kiülni valahova egy pikniktakaróra, kellemes társaságban elfogyasztani az ételt együtt: ez sehol sem lehetetlen. Hagyományokat teremteni nyaraláskor sem az, legyen az egy sátorozás, vagy akár egy all inclusive hotel medencével. Mindenhol lehet törekedni arra, hogy fenntartható, tudatos, odafigyelő, örömteli legyen a főzés és elsősorban az evés.
A dolog kulcsa a tervezés. Nem kell túlzásba vinni és nem kell bonyolítani semmit. Én átgondoltam, mit is szeretnénk enni, mit tudok könnyen elkészíteni. Fontos, hogy ha nem a sima “grillezzünk húst” megoldást választjuk, akkor is egyszerű legyen a főzés. Én egy mély öntött vas serpenyőt viszek és egy kannát, amiben szabad tűzőn is tudok vizet forralni, ehhez is tervezem a főzést.
Most kitaláltam, hogy első este legyen egy félmegoldás a vacsora, mert már bőven vacsoraidőben érkeztünk meg, és sátrat is kellett állítani. Ezért vettünk egy zacskó kész tortilla chipset (ez nálunk ritka esemény), főztem itthon egy rakás fekete babot, és bepakoltam sajtot meg sok zöldséget. Ebből lett egy nyílt tűzőn készült kemping-nacho, ami nagyon jól esett, és tartalmas is volt.
Úgy gondoltam, napközben nem gyújtunk tüzet, hanem majd a maradék babból és zöldségből készítünk egy jó nagy salátát, aminek a maradékát este esszük a grillezett kolbászok mellé, amik addigra kiolvadnak.
A mi kempingezési hagyományunk ugyan se nem fenntartható, se nem hulladékmentes, de még csak nem is egészséges, mégis hagyomány, ami fontos, és ez a mályvacukor sütés. Évente kétszer nem a világ vége, viszont hozzátartozik számunkra ezekhez a hétvégékhez.
A reggeliket sem bonyolítottuk – egy üvegben itthon összeállítottam egy adag amerikai palacsinta tésztát, amit szombaton elkészítettünk. vasárnap pedig bacont ettünk a bagettel és ránottával, amit a grillrácson átmelegítettünk.
Kell ennél jobban bonyolítani?
Én nem hiszem. Mikor az Altlanti-óceán mellett sátraztunk, akkor például nemes egyszerűséggel kimentünk apálykor kagylót szedni, és az volt a vacsora. Másnap pedig elmentünk a piacra, és bevásároltunk minden helyi csodát, amiből lakmározhattunk. Jeget mindig lehet vásárolni a kempingekben (jobb esetben), ilyenkor jól jönnek azok a fránya visszazárható zacskók, azokba lehet bugyolálni bármit, aminek kell a hűtés. Rengeteg ételt el lehet készíteni nyílt lángon, és ha nem lehet tüzet gyújtani, jól jön egy kis kompakt grill vagy melegítő. Nem kell megvenni az előre becsomagolt csodákat, a porleveseket sem. Mégsem kell órákat a főzéssel tölteni. A nyaralásnak pláne nem az a célja, hogy főzéssel töltsük. Elég csak egy kicsit átgondolni, tervezni, körülnézni.
Fenn, a messzi északon 
“Slow food a kempingben” bejegyzéshez egy hozzászólás