Pho – egy igazi melengető leves testnek és léleknek, hideg napokra

Most, hogy lassan itt van az igazi tél, gyakrabban kerül gőzölgő leves az asztalra.
Az édesanyám csodálatos leveseket főz, de én nem voltam soha igazán nagy rajongója ezeknek, egészen addig, amíg egyszer el nem vitt valaki pho-t kóstolni. Igazi lélekmelengető étel ez. Az alaplé tele van melegítő, gyógyító fűszerrel, amit rizstésztával, zöldfűszerekkel tálalunk. Minden benne van, amire egy hűvös, vagy éppen fagyos estén szüksége lehet az ember lányának.

A pho története elég keszekusza, és nincs egyetértés a gasztronómia világában azzal kapcsolatban, pontosan hogyan is alakult ki. Az biztos, hogy Észak-Vietnám az őshazája, ahonnan főként a vietnámi háború menekültjei vitték szét a világba, majd egy gasztroforradalom során lett hatalmas divat ez az étel – és azt kell mondjam, egyike azon kevés divathullámoknak, amik meg is érdemlik a népszerűségüket.
A klasszikus pho leves, ami a huszadik század elején jelent meg, nagyjából a mai formájában, marhahúsból készült, ezért szinte biztosan köze van a francia gyarmatosításhoz, hiszen a marha a franciák igényei miatt vált étellé, korábban inkább igahúzó állatként tekintettek rá. Míg a francia telepesek megették a húst, addig a csontból levest készítettek a munkások. Nem sokkal később elkezdtek elterjedni a leveses standok és éttermek, és fontos része lett a vietnámi gasztronómiának.
Manapság kevés olyan nagyváros van a világban, ahol ne lenne pár vietnámi levesező hely, Budapesten is több nagyon népszerű étterem van, ahol igazán jó pho-t lehet enni.

Mivel én nem egy világvárosban élek, és itt bizony nincs ilyen levesező, viszont a hosszú telek alatt jól esik a laktató, forró leves, hát megtanultam megfőzni a pho-t magam. Nem pont olyan, mint amit a vietnámi étteremben, de tényleg nincs messze az íze azoktól, amiket eddig én kóstoltam a világ több pontján.

A levesbe kerülő csontok sok félék lehetnek. Általában marhacsontokból készül, ideális esetben ökörfarok, marha velős csont, marha lábszár és ízület is kerül bele.
Nekem kevés válogatási lehetőségem van, egy kisvárosban, ahol kevés vietnámi bevándorló van, és ők sem az éttermekre koncentrálnak, nehéz beszerezni az ideális alapanyagokat, ezért én megelégszek azzal, amit a farmról kapok levescsontként. Errefelé nincs nagy hagyománya (már) a hentesárunak, az is csoda, ha levescsontot lehet kapni.
Ha marhából készítem, akkor ehhez szeretek még egy kis velős csontot is tenni, ami gazdagítja az ízeket. Ha csirkéből készül, akkor sem főzöm meg benne a csirkét egészben, ahogy több receptben javasolják. Alapvetően csak a csontot vásárolom, amit potom pénzekért tudok a farmról is megvenni, hiszen ez valójában inkább hulladéknak számít.

A jó leves nem baj, ha szép is. A legegyszerűbben úgy lehet ezt elérni, hogy alacsony lángon főzöm az alaplét, és habkanállal rendszeresen leveszem a habot róla. Még jobb, ha főzés előtt a csontokat felfőzöm hideg vízben, és a második léből lesz majd a leves maga. Az 5-10 perces előfőzés nem ront a leves értékén, hiszen a csontokból a valódi értékes anyagok úgy is több óra alatt főnek ki. Cserébe szép tiszta levest tehetünk az asztalra.

Hogy kicsit elkanyarodjak a slow foodtól, bár nem feltétlenül túl messzire, kicsit írok a levesben található fűszerekről.
Talán azt már mindenki tudja, hogy a gyömbér és az ánizs gyógyító hatásúak. Mikor megfázunk, sokszor iszunk gyömbéres teát, készítünk gyömbéres-citromos-mézes italt, hogy segítse a gyógyulásunkat. Az ánizs is sok ilyen italban kap helyet. A gyömbér és a csillagánizs mellett a kardamomnak és a fahéjnak is fontos szerepe van például az ayurvedaban, és az sem véletlen, hogy a téli ételeinkben és italainkban olyan gyakran fordulnak elő ezek a fűszerek. Az aroma, ami ezekből kifő, melegítő hatással van ránk, energiát ad. Ezeket a fűszereket évezredek óta használják gyógyításra, hatalmas hagyományuk van, és kellő mennyiségű tapasztalatot gyűjtöttek össze a keleti gyógyászatban velük kapcsolatban. De azok számára is hamar egyértelmű a hatásuk testre és lélekre, akik nem igazán nyitottak az alternatív, nem nyugati gyógyászat felé:

• A fahéj például élénkítő hatású, javítja az emésztést.
• A kardamom csodás megfázásra, nyákoldó hatású.
• A szegfűszeg szintén emésztésjavító, csodás meghülésre is. Amúgy jó fájdalomcsillapító, ha a fogatok fáj, érdemes ráharapni egy szegfűszegre, segíteni fog.
• A gyömbér pedig maga a csoda. Olyan, mint a fokhagyma, mindenes orvosság.
• A csillagánizs pedig szintén az emésztésre gyakorol csodás hatást, de van vírusölő hatása is, ezért az influenza szezonban is érdemes belefőzni ebbe-abba.

Annak ellenére, hogy én nem rajongok sem a szegfűszegért, sem a fahéjért, de még az ánizsért sem, mégis rajongok azért, ahogy ezek a fűszerek ezt a levest gazdagítják, azon túl, hogy szinte azonnal érezni a hatását, az erejüket, ahogy az ember kanalazza a forró levet. Önmagukban nem a kedvenceim, de itt hosszan főzzük őket az alaplében, így teljesen máshogy érvényesülnek ugyanazok az aromák, amik esetleg egy süteményben vagy italban túl soknak érződhetnek. Sosem tudtam meginni egy chai-t sem, egyszerűen nem esik jól. Viszont amint egy ilyen gazdagon fűszeres leves kerül elém, máris ennék belőle extra méretű adagot, kérdés nélkül.

A modern pho legfontosabb eleme valójában ezért nem is a hús, hiszen van ,hanem ezek a fenti fűszerek. Ők adják a gerincét az ételnek. Az úgynevezett pho aromát előkészítéskor meg kell kissé égetni, ezt lehet nyílt lángon, vagy vas serpenyőben. Nem kell hozzá adni semmit, és nem baj, ha kicsit megég, kormos lesz.
Hogy pontosan milyen fűszerek kerülnek bele, az változó, de ami biztosan, az a hagyma (ezt is megégetem kissé mielőtt a levesbe teszem), fahéj rúd, csillagánizs, szegfűszeg, fekete vagy zöld kardamom (nekem sajnos csak zöld van itt) és friss, szeletelt gyömbér, amit szintén két oldalt megpirítok.
Én szoktam még koriandermagot és fekete borsot is adni hozzá. A bors nem teszi csípőssé a ételt, inkább csak még több aromát ad hozzá.

A levest halszósszal szokták a főzés vége felé ízesítni, esetleg lehet utána sózni még, és olykor kerül bele cukor is. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha igazán jó a többi alapanyag, akkor a cukor akár el is hagyható – legyen finom, jó édes a hagyma (és jó nagy), tényleg pirítsuk meg hozzá a fűszereket rendesen, csak jó minőségű csontokat használjunk főzéskor. Egy ideje már nem is adok így hozzá cukrot, ami szerintem inkább csak ízfokozó, mint valóban szükséges alapanyag.

A pho-ba minden más már az asztalon kerül bele – rendszerint a chili szósz ott van az asztalon az étteremben. Ehhez még egy tálon kiteszem az új- vagy lilahagymát (mikor mi van itthon), thai chilit, a tésztát, a thai bazsalikomot, a korianderzöldet vagy ami éppen szimpatikus (láttam már mentával és petrezselyemmel is), a babcsírát (ha van, én el szoktam hagyni). Nálunk nem mindig kerül bele plusz hús, de rendszerint a marha phoba főznek marhahátszínt vagy marhafilét, a csirke pho-ba pedig szeletelt melle húsa kerül (nálunk a csonton lévő hús, maximum, mivel mostanában sok húsos csontot kapok). Amit még nagyon szeretek bele tenni, az egy kevés lime lé is. Isteni finom lesz tőle a leves.
A magam részéről szeretek zöldségpucolóval répát is csíkozni a levesbe, az a gyerekeknél is nagyon csúszik, és a répa íze illik a pho ízvilágához. Ha pedig van itthon mikrozöld, akkor teszek hozzá azt is.

Bár a csontból főtt pho lesz igazán gazdag, de lehet “vegásítani” is a levest. A legegyszerűbb módszer egy zöldségalaplé “ázsiasítása” a megfelelő fűszerekkel, de egy vietnámi szakácskönyvben találtam egy teljes receptet is, amiben van alma, körte, karalábé vagy daikon retek, póréhagyma és vöröshagyma. Én az almától és a körtétől eltekintenék, de főznék bele édesebb zöldségeket, mint például a sárgarépa. Kellemes lehet benne a tarlórépa is, ami remélem nemsokára ismét népszerű lesz Magyarországon is – megérdemelné, mert nagyon kellemes alapanyag, főként levesekhez. De akár a rutabaga is kerülhet bele, ami szintén egy elfelejtett zöldségünk, karórépa a tisztes magyar neve.

Ha pedig nem szeretnétek vagy nem tudtok elég időt rá szánni a főzésére, arra is van egy gyors megoldás – bár nem a legjobb, de egy sima leveskockát vagy alaplevet is lehet a fűszerekkel “phosítani”. De ennél sokkal jobb módszer a nagy adagok főzése. Főzzetek úgy, hogy kisebb adagokban aztán le is tudjatok fagyasztani, és akkor csak fel kell venni a mélyhűtőből a kész alaplevet, és máris van az instant ázsiai levesünk az összes mesterséges anyag nélkül. Csak tésztát kell kifőzni, pár zöldséget belevágni, fűszerezni még egy kicsit, és kész a melegítő ebéd.

Sokszor hallom azt az érvet, hogy ez gyakorlatilag csak egy alaplé, ami nem áll messze a valóságtól, de pont ezek a fent említett fűszerek, és azok tulajdonságai adják hozzá azt a pluszt, amitől sokkal több lesz ez a leves. Ráadásul tápanyagban gazdag, immunerősítő, gyulladáscsökkentő, melegítő tulajdonságokkal bír, ami a téli időszakban kifejezetten jól jön.

Pho leves

5 liter vízhez legalább 2 kiló csont , esetleg csirkefarhát vagy csontos részek hússal

a “pho aroma”:
1 nagy vöröshagyma félbevágva
legalább 2 hüvelykujjnyi friss gyömbér felszeletelve
3-5 csillagánizs
2 rúd fahéj
2-3 fekete kardamom vagy 5-7 zöld kardamom (elhagyható)
5-6 szegfűszeg
1 kiskanál koriandermag (elhagyható)

1 evőkanál só
1 evőkanál cukor (elhagyható)
1-2 evőkanál halszósz (elhagyható)

friss vagy szárított rizstészta
300 gr marhafilé vagy hátszín (ha marhából készítjük a levest)
3-5 újhagyma vagy egy fél lilahagyma
pár szár thai bazsalikom vagy korianderzöld (elhagyható vagy helyettesíthető mentával, petrezselyemmel is, ízlés szerint)
fél kiló babcsíra (elhagyható)
1 lime szeletekre vágva
Siracha, hoisin szósz, thai chili paprika (ízlés szerint)

• Egy nagy lábosba teszem a csontokat, és felengedem annyi hideg vízzel, amennyi épp elfedi. Felforralom a vizet, főzöm 5-10 percig, amíg a habja fel nem jön a víz tetejére.
• Miközben várok arra, hogy felforrjon a víz, addig lángon vagy egy serpenyőben zsiradék nélkül megpirítom a felszeletelt gyömbért, a félbevágott hagymát és a fűszereket.
• Mikor felforrt a víz a csontokkal a habot lekanalazom, a vizet leöntöm a csontról, átöblítem a csontokat, majd felengedem az 5 liter vízzel. (Ha marhahúsból főzitek a levest és szeretnétek bele főzni húst is, akkor az egyben hagyott hátszín vagy filé is belekerül a levesbe. ) Beledobom a megégetett hagymadarabokat, gyömbéreket, és egy fűszertojásban vagy gézben, de akár úgy ahogy van, mehetnek bele a fűszerek is. Sóval és a cukorral ízesítem, és lassú tűzön elkezdem főzni. *
• Néha lekanalazom róla a habot és mindent, ami kifő a csontokból és úszkál a leves tetején. Így fő a leves legalább 2 órán keresztül.
  Nem kell lefedni, de ha elfő a leve, akkor csak forró vízzel öntsétek fel, és legyen rajta mindig annyi lé, amennyivel indultatok.
• Ha fő benne hús, akkor azt vegyétek ki, mikor kellően puhára főtt, de gyorsan öblítsétek le hideg vízben a levesből való kivétel után. (Így nem fő tovább a tányéron.) Szeletelve kerül majd a tányérra. Ilyenkor érdemes a hagymát is kivenni a léből, mielőtt szétfőne. A csontok nyugodtan főhetnek akár 6-8 órán át is, de nálam rendszerint csak 2-3 órát vannak a lángon.
• Mikor kész a leves, kihalászom belőle a gyömbérdarabokat, és kiveszem a fűszertojást. Kóstolás után ha kell, még sózom, hozzáöntöm a halszószt, ha úgy érzem kell, akkor cukrozom.

Ha csirkecsontot használtok, és szeretnétek bele húst is főzni, akkor érdemes csirkemellel készíteni, és azt főzni meg a levesben. (Én ezt a fenntarthatóság miatt nem szoktam megtenni, nem szeretek külön csak mellehúsát venni, pocsékolásnak tartom, hiszen ezt a részét eszik a legtöbben, és ezért lesz a csirke nagy része hulladék az ilyen fogyasztói társadalmakban, mint Kanada.)

*A receptben, amit én tanultam, csak a hagyma kerül bele ekkor, de én sokszor már itt beleteszem a fűszereket is. Ha az eredeti módszerrel szeretnétek készíteni, akkor 1-2 óra főzés után tegyétek csak bele a fűszereket, kb 1 órával a főzés vége előtt.