Ezzel a két recepttel kívánok mindenkinek boldog ünnepeket, azoknak is, akik nem ünnepelnek, és azoknak is, akik más ünnepnek örülnek ilyenkor.
Mindkét süteményt hamar el lehet készíteni, de akár előre is megsüthetitek a szilveszteri bulira.
A butterbredla vagy butterbredele elzászi sütemény, mint a manala. A bredele az olyan aprósütemények (petits fours) gyűjtőneve, amit karácsonyi időszakban szoktak sütni.
Itt jegyezném meg, hogy Pierre Hermé is elzászi, pontosabban colmari, és nagyszerű leckerli receptje van, és több más receptje is elzászi receptekre épül. Colmar pedig az egyik legbájosabb kisváros egész Franciaországban.
A butterbredele alapvetően egy sima vajas keksz. Egyszerű, nem túl vajas, ami azoknak fontos lehet, akiknek a breton vajas kekszek már túlzás. Bármilyen formára lehet őket szaggatni, nálunk az állatok és az elzászi figurák a kedvencek. Ezeket az elzászi emberkéket a sógornőmtől kaptam tavaly karácsonykor, mindjárt tudtam, hogy ezek lesznek nálunk a hagyományos butterbredla formák.
Természetesen ezt is a Franc családjában tanultam sütni. A nagymamája, aki sajnos két éve meghalt, rengeteget sütött karácsonykor, és a bredelék kötelezőek voltak. Nagyon fontos volt neki, hogy a kedvenc unokája ehessen hazait is, részben erre célozva kaptam könyveket tele elzászi receptekkel. Hasznukat vesszük és szeretjük, és szakácskönyvet mindig szeretek kapni, nem tudnak vele megbántani, bár nem hiszem, hogy bántásnak szánta. Bár amiatt nagyon aggódott, hogy nem kap majd rendes ételt a Franc a vad keleten. 🙂
Amire érdemes figyelni:
- A rövid sütés alatt is érdemes ránézni elég gyakran, hogy ne égjen meg a keksz széle.

Az első florentine-t is ennél a nagymamánál ettem.
Ez az a süti, amit nálunk gyakran összekevernek a moszkauerrel. Pedig a kettő nem feltétlenül ugyanaz. A florentine sokkal színpompásabb és ízesebb, mint a moszkauer. Ugyan kissé drágább alapanyagokból áll össze, de karácsonykor ez belefér.
Én nem teszek bele koktélcseresznyét, bár ez szerepel a legtöbb receptben, de ha ti szeretnétek, nyugodtan használjatok azt. Aszalt áfonyával váltom ki, hiszen az helyi és van belőle sok. Amikor Budapesten sütöttem, volt, hogy aszalt meggyet vagy cseresznyét adtam hozzá.
A szeletelt mandula sajnos nem helyi, de a florentine nem florentine mandula nélkül. Egy részét viszont helyettesíthetitek hántolt, sózatlan pisztáciával, nagyon finom lesz tőle. (Bár szintén nem éppen helyi termés. )
Én teszek még bele egy kevés aranymazsolát is, de ez nem kötelező.
A mézet ki lehet váltani golden sziruppal, kukoricasziruppal.
Díszíteni bármilyen csokoládéval lehet, én étcsokival szeretem, de én mindent étcsokival szeretek. 🙂 Hagyományosan az alsó, lapos felét borítják csokival, és villával hullámokat is rajzolnak rájuk.
Amire érdemes figyelni:
- Ne égjen meg a cukor, és ne kapjon oda – érdemes alacsonyabb hőfokon sütni, és tovább, inkább, mint hogy odaégjen
- Nem baj ha nem kerek a florentine, szerintem nem ez a lényege. Én magam sosem vetemednék arra, hogy kerek süteményszaggatóval formázzam, főként, hogy szerintem az egyik értelme az, hogy a széle kicsit ropogósabb, mint a belseje, ami a sütés utáni formázással pont el is veszik. Nem tudom, hogy lesz kerek forma nélkül bárkinek is kerek a florentine-je, de azt gondolom nem ér annyit a dolog, hogy a formát beáldozzam az isteni szélekért.
- Mint minden bevonáskor, itt is meg kell várni, amíg megszilárdulnak és teljesen kihűlnek a kekszek.

Mind a kettő sütemény nagyon klassz gasztroajándék – a vajas keksz rendszerint mindenki ízlésének megfelel, a florentine pedig nagy sikert szokott aratni a különlegessége miatt. Ha választanom kellene, a florentinet tartanám a legideálisabb és legfinomabb karácsonyi gasztroajándéknak.
Butterbredla vagy butterbredele – elzászi vajas keksz
Hozzávalók:
250 gr liszt
125 gr cukor
4+1 tojássárgája
125 gr vaj
+1 ek tej
- Egy tálban az átszitált liszt közepébe egy mélyedésbe öntöm a cukrot és a négy tojássárgáját. Villával vagy kézzel kevés liszttel elkeverem ezeket, majd hozzáadom az apróra vágott vajat, és gyors mozdulatokkal összedolgozom őket. (Nem szabad őket túlgyúrni, hogy ne melegedjen tólzottan át a vaj.)
- Letakarva hűvös helyen vagy a hűtőben pihentetem egy órát.
- Előmelegítem a sütőt 150 fokra.
- A tésztát 3-4 mm vastagságúra nyújtom, és szimpatikus sütiszaggatókkal kiszaggatom. Sütőpapírral kibélelt sütőlapra helyezem őket, a maradék tojássárgáját elkeverem a kevés tejjel, és megkenem vele a kekszeket.
- Az előmelegített sütőben 6-8 perc alatt készre sütöm őket. Rácsra szedve hagyom kihűlni. Fém dobozban sokáig eláll.

Florentines – a firenzei tallér*
Hozzávalók:
85 gr cukor
30 gr méz (világos, nem túl erős ízű mézzel a legjobb), vagy sűrű, világosabb színű szirup, mint például kukoricaszirup vagy golden szirup.
100 gr szeletelt mandula
85 gr aszalt áfonya, cseresznye vagy meggy
50 gr kandírozott narancs- vagy citromhéj, vagy a kettő keveréke
100 ml tejszín
2 ek liszt
+150 gr csokoládé a bevonáshoz
- A kandírozott gyümölcsöket késsel apróra vágom.
- A cukrot, mézet és a tejszínt egy vastag fenekű lábosban vagy tepsiben alacsony lángon összeolvasztom. Mikor a cukor elolvadt benne, hozzáöntöm az aszalványokat és a mandulát. A keveréket hagyom felforrni, mikor forr, azonnal leveszem a tűzről és belekeverem a lisztet. Elkeverem csomómentesre, és félretéve hagyom egy keveset hűlni.
- Kibélelek legalább két nagyobb tepsit sütőpapírral. Előmelegítem a sütőt 160 fokra. (Ha erősebben melegít a sütőtök, lehet 150 fok is.)
- Mikor már érinthetően meleg, kissé összesűrűsödött, halmokat kanalatok a tepsikre. Némi távolságot érdemes hagyni köztük, kb. 2 centit, bár jobb esetben nem fognak igazán elterülni.
- Az előmelegített sütőben nagyjából 15-20 perc alatt aranybarnára sütöm őket. A tepsin hagyom őket még 5 percig pihenni, és csak utána szedem le őket a papírról egy spatula vagy széles kés segítségével. Én sütőpapírra szeretem őket szedni, ahol hagyom őket teljesen megszáradni és kihűlni.
- Mikor ez megvan, vízfürdőn megolvasztom a csokit és a florentine-ek alsó felét bevonom vele.

*Rengeteg recept van az interneten. Én most ezt használtam.

“Az utolsó karácsonyiak” bejegyzéshez 2 hozzászólás