Ha már itt élünk Québecben, és ha már ilyen elképesztően hosszú ez a tél, kihasználjuk a hely adta összes lehetőséget, főként, ha evésről és ivásról van szó.

No, nem azt szeretném mondani, hogy leisszuk magunkat, mert nem bírjuk elviselni a hideget, de azért erősen értékeljük a kisüzemi sörfőzdék adta lehetőségeket. Nem tudom, pontosan mit mutat a statisztika, de nem lepődnék meg, ha az egy főre jutó kisüzemi sörfőzdék száma itt lenne a világon a legmagasabb.

Arról van szó, hogy ha közeledik a tavasz, és elkezdenek a juharfák éledezni a téli álomból, megindul a juharszirup szüret, és a klasszikus cabane á sucre is kinyit, hogy a quebéciek és a turisták minden formalitás nélkül teleehessék magukat minden hagyományos földi jóval, aminek köze van a juharsziruphoz.

De mi is ez a cabane á sucre és a juharszirup.

A juharszirupot már az őslakosok is kitermelték ebben az időszakban. Télen jártunk egy “rezervátumban” – amit nem kell úgy elképzelni, mint amit lehet a híradásokban látni, ez egy falu volt és mellette egy rezervátumnak nevezett terület, ahol főleg nyáron van aktivitás, a faluban főleg őslakosok élnek, de sosem mondaná meg ezt az egyszeri átutazó, hacsak nem az tűnik fel, hogy a táblák kétnyelvűek. Itt egy múzeumban bemutatják, régen hogyan működött a szirup kitermelése, ahogy már akkor is e köré épült fel az évnek ezen szakasza – juhar hold vagy cukor hónap volt ennek az időszaknak a neve.

A területet felfedező francia utazók, aztán később a telepesek hamar megszerették a juharszirupot, és megtanulták az őslakosoktól a kinyerését és elkészítését. A cukorfajtákból, ha lehet ilyet mondani, az egyik legegészségesebb és biztosan a legízletesebb fajta. (Európában az északi népeknél láttam már nyír- és fenyőszirupot, de dióból is azt mondják, ki lehet nyerni.)

A canabe á sucre (cukorkunyhó)a juharligeteknél felépített kis központ egyik része, lényegében itt folyt és folyik a mai napig sok helyen a juharszirup kitermelése majd főzése.A cukorszezon márciusban és áprilisban van. Annak idején ilyenkor a tulajdonos családok itt dolgoztak, és itt ettek. Errefelé a március még hideg, gyakran az április is még inkább tél, mint tavasz, mint idén is. Mikor márciusban mentünk ide látogatóba, -10 fok volt és mindent hó és jég fedett, de a gyűjtővödrök tele voltak (fagyott) juharnedvvel.

Manapság sok régi cukortermelő hely vendéglátással is foglalkozik. Általában a ligetben lehet sétálni, van pár állatka, meg lehet nézni, milyen volt régen a hagyományos juharszirup termelés, és lehet vásárolni szirupot, juharvajat, juharcukrot, nyalókákat, mindent, amit a tulajdonosok termelnek. Ahova mi mentünk, most már másodszor, az egy kevésbé csinos, de annál inkább valóság-közeli. Semmi flanc, négy hosszú asztal székekkel, régi porcelán bögrék és tányérok. Nem rendelünk, hanem fix áron mindenki kap mindenből, és eszik ami jólesik. Az a cabane, amit mi választottunk két levest szolgál fel kezdésnek, majd egy nagy tál sonka, kis kolbászkák, krumplipüré, bab, káposztasaláta, húsos pite és omlett következik. A desszert három fajta – egy palacsintaféle, egy szelet munkanélküli pudingnak nevezett édesség és egy cukros pite. Majd a végén a szabadban a tire sur neige – azaz a juharszirup jégre öntve, amit egy pálcikára mindenki magának teker fel és elnyalogatja.

Mindennek közös nevezője a juharszirup. Szinte mindenben van valamennyi szirup. A sonka a juharszirup gőzében érlelődik és fő, a szalonnás babban is van juharszirup, a virsli is abban van megforgatva. A nagyon finom sárgaborsó levesben is épp csak annyi van a juharszirupból, hogy kellemesen édeskés legyen, de ne cukros. A főételekből amiben nincs juharszirup, abban majd lesz – az asztalszomszédaink québeciek voltak mindkét alkalommal, és alaposan meglocsolták az ételt még egy kis plusz sziruppal, a biztonság kedvéért. A desszertek pedig tocsognak a cukortól. Az olyanoknak, mint én, aki nem bírják és nem is szeretik a cukros ételeket, ez garantált migrénnel jár, de egyszer évente belefér. Amúgy mindezek a fogások meglepően finomak.

Mindenképpen érdemes elmenni egy cabane a sucre-be, ha valaki erre jár tavasszal, és van néhány, akik egész évben nyitva tartana.

Ami nekem nagyon tetszik ezekben a családi, kisebb cabane-okban, hogy ez nem csak és kizárólag a turistákra épít. Mindkét alkalommal helyiekkel voltunk együtt, csak pár turista volt, és legalább egy hosszú asztalnál születésnapot ünnepelt egy québeci család. Mindenki rendkívül kedves, bár ez már nem újdonság nekünk, és rettentő jó a hangulat. Nincs merev éttermi légkör, nincs semmi különös formalitás. Egy a lényeg, a jókedv és hogy végre itt a tavasz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s